Magyarország

2008.09.22. 16:13

Szegeden dolgozik a hibás diagnózisai miatt Angliában a nyílvántartásból törölt magyar orvos

<p>A magyar orvos, akit hibás diagnózisai miatt töröltek az angol orvosi nyilvántartásból, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Pathologiai Intézetében dolgozik.</p>

A szegedi intézet szerint munkatársuk nem követett el olyan hibát, ami maradandó károsodást okozott volna a betegeknek

Az Angliában az orvosi nyilvántartásból törölt magyar patológus nem követett el olyan hibát, amely egyetlen betegnek is maradandó károsodást okozott volna - áll a Szegedi Tudományegyetem Pathológiai Intézetének hétfői közleményében, amelyből kiderül, hogy az érintett orvos 13 éve az intézet munkatársa.

A szóban forgó időszakban fizetés nélküli szabadságon lévő, tehát tevékenységét ezalatt az idő alatt nem a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ alkalmazottjaként végző szakorvos, a Walesben töltött öt hónap alatt összesen 1.261 kórszövettani mintát értékelt, ebből 1.211 esetben az utólagos szakértői vélemény elfogadta az eredeti diagnózist. 44 esetben olyan véleménykülönbséget állapítottak meg, amely a betegek sorsát érdemben nem befolyásolta.

Öt esetben viszont nem vette észre a rákot, míg egy alkalommal daganatot állapított meg egy betegnél, akiről kiderült, hogy nem volt az.

Az egyetem úgy tudja, a nem helytálló diagnózisokra még az orvosi értekezleteken fény derült, a diagnózisokat korrigálták, így azokból a betegeknek maradandó károsodása nem származott.

A brit Általános Orvosi Tanács az ilyen esetekben szokványosnak tekinthető eljárás keretében függesztette fel a szakorvos regisztrációját 18 hónapra. A felfüggesztés 2009. áprilisában jár le - áll az egyetemi sajtóközleményben. A sajtóközlemény aláírói ugyanakkor kiemelik, hogy a történet tanulságul szolgál azok számára, akik kis létszámú, ám nagy igénybevételű patológiákon vállalnak munkát külföldön.


Az Angliában félrediagnosztizáló magyar orvosról hivatalos tájékoztatást kért a magyar hatóság a britektől

Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal hétfőn hivatalos tájékoztatást kért a brit regisztrációs hatóságtól (GMC). Arról a magyar orvosról érdeklődtek, akit a sajtóhírek szerint sorozatos diagnosztikai tévedései miatt Angliában töröltek a brit orvosi nyilvántartásból.

Az Egészségügyi Minisztérium hétfői közleménye szerint amennyiben a sajtóhírek valósnak bizonyulnak, akkor a tárca kezdeményezheti az ÁNTSZ-nél az érintett orvos szakmai tevékenységének szakfelügyelet keretében történő ellenőrzését, illetve ezzel egyidejűleg egy etikai vizsgálat lefolytatását. A közlemény szerint ezen felül a tárca felkérheti az Egészségbiztosítási Felügyeletet, hogy rendeljen el vizsgálatot annak érdekében, hogy az érintett orvos magyarországi tevékenysége szakmailag megfelelő-e vagy sem

 A dokumentum hangsúlyozza: a minisztériumban már korábban elkezdődött az egészségügyi törvény felülvizsgálata, ennek keretében keressük a lehetőségét a probléma jogi rendezésének. A tárca készül egy együttműködési megállapodásra is, amely a magyar hatóságok számára lehetővé tenné, hogy az Unión belül elkövetett bármilyen szakmai szabályszegésről azonnal tudomást szerezzenek.


Szegeden dolgozik a hibás diagnózisai miatt Angliában a nyílvántartásból törölt magyar orvos

A Magyar Pathologusok Társaságának (MPT) elnöke szerint elgondolkodtató, hogy egy olyan esetben, amikor európai standardok alapján egy orvos súlyos tévedéseket követ el, vajon mit tehet Magyarországon egy szakmai szervezet.

Orosz Zsolt a Független Hírügynökségnek hétfőn elmondta: itthon nincs hivatalos minőségi ellenőrzés a patológia területén, és az orvosszakmai szervezeteknek sincsenek olyan jogosítványai, amelyek alapján megvétózhatnának például egy működési engedélyt. Orosz Zsolt azt is elmondta: Magyarországon, ha külső ellenőrzés nincs is, az osztályon belül természetesen a szakmai vezető számon tartja, hogy az orvosok hogyan dolgoznak.

Az MPT elnöke hozzátette: Nagy-Britanniában sem ellenőrzik rendszeres külső hivatalok az orvosokat. Tudomása szerint a konkrét esetben is az történt , hogy egy nagyobb hiba miatt felállítottak egy szakértői csoportot, amely visszamenőleg végignézte a magyar orvos leleteit.

A két ország között az a legnagyobb különbség az, hogy Angliában léteznek olyan tekintélyes szakmai szervezetek, amelyek véleménye, jóváhagyása nélkül szinte nem történhet semmi, például nem kerülhet valaki állásba. Magyarországon is szükség lenne arra, hogy például a szakmai kollégiumot felruházzák olyan jogokkal, amelynek alapján kivizsgálhatna egy hasonló esetet.

Az érintett orvost és a Szegedi Tudományegyetem Pathologiai Intézetének vezetőit a Független Hírügynökség hétfő délelőtt nem tudta elérni, az intézetben azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az orvos oktatáson vesz rész, a vezetők pedig tárgyalnak.

Nem ismerte fel a rákos daganatot

Vasárnap került fel az angliai www.walesonline.co.uk internetes oldalra a hír, hogy egy 40 éves magyar orvos 1300 beteget vizsgált meg, és a diagnózisai közül 43 "aggályos" volt. A legsúlyosabb tévedései között volt például egy 29 éves beteg, aki növekvő és viszkető anyajegye miatt kereste föl a rendelőt. Nála melanómát, azaz bőrrákot állapított meg az orvos. Később kiderült, hogy szó sincs ilyesmiről. Más esetekben pedig a rosszindulatú daganatot nem vette észre. A brit Orvosi Tanács (angol rövidítéssel GMC) külön segélyvonalat helyezett üzembe, hogy a betegek, akiknek kétségeik vannak a magyar orvos korábbi diagnózisának helyességével, információt kaphassanak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!