Magyarország

2011.06.15. 08:05

A multik (is) fizetnek az árvízvédelemért

<p>Felsőzsolca, Miskolc - Alábányásszák, lábakra helyezik a Sajó nagyvízi medrében lévő közutakat Miskolc határában.</p>

Lábakra építik

Pontosabban alábányásszák a 3-as főközlekedési út Miskolc és a felsőzsolcai körforgalom közötti szakaszát, illetve a nagy árvízi meder területén lévő kisebb utakat és átépítenék az M30-as autópálya jelenlegi végcsatlakozását is, hogy amennyiben az egy évvel ezelőttihez hasonló árvíz vonulna le a Sajón, Bódván, illetve a Kis-Sajón, az akadálytalanul lefolyshasson és ne okozzon a tavalyihoz hasonló károkat. Emlékezetes, hogy tavaly – mindazon túl, hogy Felsőzsolcát elöntötte az ár – a Miskolc határában lévő nagyvízi mederbe épült bevásárlóközpontok is heteken át vízben álltak. 

Felét az üzletközpontoktól...

Ez a beruházás nem része annak 7 milliárd forintot meghaladó projektnek, amelynek keretében több árvízvédelmi művet építettek – többek között – a legveszélyeztetettebb Sajó-menti települések – így a legnagyobb kárt elszenvedő – Felsőzsolca köré. A mintegy 3 milliárd forintra becsült költségvetésű beruházáshoz szükséges pénz felét a központi költségvetésből finanszíroznák, másik felét viszont az érintett áruházakat üzemeltető multicégektől várják.

A multikkal folytatott tárgyalások első forudulójáról Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője számolt be négy héttel ezelőtt, a napokban pedig Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium vízügyekért is felelős államtitkára erősítette meg, hogy a tárgyalások előrehaladott állapotban vannak. A szakemberek azt tartanák megnyugtatónak, ha már idén nyáron elkezdődhetne a munka. Illés Zoltán hangsúlyozta, hogy a projektnek az és része, hogy az üzletközpontok építése miatt feltöltött területett visszamélyítenék, ezzel is helyet biztosítva az esetleges árvíz lefolyásának. Mindezt számítógépes modellezéssel dolgozták ki a Budapesti Műszaki Egyetem szakemberei.

Változtatási tilalom

Illés Zoltán államtitkár múlt heti miskolci tartózkodása alkalmával (ekkor tekintette meg a felsőzsolcai árvízvédelmi projekt állását) azt az utasítást adta Rácz Miklósnak, az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövízig) vezetőjének, hogy hatóságként semmiféle építkezést ne engedélyezzen folyók nagyvízi medrébe.

Néhány héttel ezelőtt ezzel összhangban Rostás László, Miskolc főépítésze jelentette be, hogy a megyeszékhely közgyűlése áprilisi ülésén a nagyvízi mederre vonatkozóan úgynevezett változtatási tilalmat rendelt el, azaz ezen az árvízzel érintett területen addig, amíg az árvízi katasztrófa okai teljes bizonyossággal nem tisztázódnak, semmilyen építkezés nem történhet.


A vízügyi főhatóság csak úgy engedi az M30-as elkerülő továbbépítését, ha azt lábakra helyezik.


ÉM-SZB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!