Magyarország

2011.06.18. 20:05

Melegfelvonulás - Az esélyegyenlőségért és az emberi jogok védelméért demonstráltak a résztvevők

<p>Budapest (MTI) - Az emberei jogok védelméről és a valós esélyegyenlőségről beszéltek az idei meleg méltóság menet végén felszólaló szónokok a mintegy másfél ezres tömeg előtt szombaton a Parlament előtti Alkotmány utcában, ahová jelentős rendőri biztosítással, ellentüntetők kíséretében érkeztek meg a&nbsp;&nbsp;Hősök terétől.</p>

A leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBT) szervezésében tartott megmozdulás résztvevői valós esélyegyenlőséget, az LMBT-közösség emberi jogainak érvényesülését követelték. A felszólalók bírálták a nemrégiben elfogadott új alaptörvényt, amely csak az ellenkező neműek közötti házasságát ismeri el, és szervezők álláspontja szerint a házasság intézménye mindenkit megillet.

Göncz Kinga EP-képviselő beszédében úgy fogalmazott: azért jó, hogy a melegfelvonulás az Alkotmány utcában ért véget, mert "az új alkotmánnyal még bőven lesz tennivalónk". A szocialista politikus emlékeztetett arra, hogy 2008-ig a melegfelvonulások lebonyolításához nem volt szükség rendőri védelemre. Reményei szerint a mostani helyzet is csak átmeneti, amit szavai szerint a fiatalok változtathatnak majd meg. Magyarország azért csatlakozott Európához, hogy az európai értékeket itthon is lássák - jegyezte meg.

Az Oktogon téri mintegy ötszáz ellendemonstráló miatt a teret kikerülve, módosított útvonalon érkezett a parlament közeli Alkotmány utcába az idei meleg méltóság menete. A felvonulókat folyamatosan szidalmazták az ellentüntetők, akik csak a kordonokkal lezárt és rendőrök sorfalával is biztosított Andrássy út első keresztutcájáig juthattak  Az ellentüntetők, azt követően, hogy észrevették, a menet módosított útvonalon halad, megpróbálták áttörni a kordonokat, ezért a rendőrök könnygázzal fújtak le több embert. Az ellendemonstrálók a lezárt utakon át végigkísérték a felvonulókat, de a fémkordonokon és a rendőri sorfalon át nem tudtak bemenni a felvonulók közé.

A Kossuth téren szintén több mint száz ellendemonstráló gyűlt össze. A felvonuláson résztvevőket bekiabálásokkal gyalázták, és füttyszóval próbálták megzavarni a Kossuth tér tér torkolatában felállított színpadon szónoklókat. A melegfelvonulás részvevőit és az ellendemonstrálókat itt szintén fémkordonok és teljes védőfelszerelést viselő rendőrök sorfala választotta el.

A beszédek végén a rendezők ismertették, hogy a felvonulás részvevői milyen útvonalon hagyhatják el biztonságban az Alkotmány utcát.

MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!