Miskolci értelmiség: van, nincs?

De megközelíthető egészen máshonnan is. Az autós, tévénézős, e-mailezős életmód nem kedvez a gondolkodó közösségeknek. Mint ahogy az sem, hogy a társadalmat szétfeszítik a hatalmas módbeli, jövedelmi különbségek, ma igazi kasztok vannak aszerint, ki mit engedhet meg magának – egyszerűen nem egy helyre járnak, nem azt eszik, nem azt nézik, nem arról beszélnek.

Az elszegényedés hatása különösen drámai a helyi értelmiség mindenkori legnagyobb bázisát adó tanárok, közművelődésiek, amatőr és profi művészek körében. (És ki tartana ma el egy költőt?)

A politikai hatalom is megtette a magáét. Mindent átsző a befolyása, a visszaosztott állami pénzek, posztok lenyúlnak a mélybe civil függetlenséget hangoztatni, és bátran képviselni. Hatalmas magánluxus, az ára nem csekély, sokszor egy család egzisztenciája.

És hát van az a tény is, hogy nemzedékváltás zajlik – ha csak miskolci körben nézek körül, tucatjával mentek nyugdíjba, vonultak vissza valaha meghatározó lokálpatrióta értelmiségiek.

Most lőjük magunkat főbe? Hogy ne érjük meg azt a Miskolcot, ahol a segélyből élők mellett javarészt alacsony képzettségűek adják a derékhadat? Itt, Szalay Lajos városában, ahol nem is rég a Miskolci Építész Műhely alkotói taroltak minden országos pályázaton? A reménység, mint mindig, a fiatalokban rejlik. Akik itt vannak most is közöttünk – de úgy tűnik, nem mint reménységekre, partnerekre tekintünk rájuk, hanem mint problémára, a hangoskodással, gördeszkával és egyáltalán azzal együtt, hogy nem úgy viselkednek, gondolkodnak, mint egy tizenévesbe oltott konzervatív ötvenéves. Rengeteg tehetséges és Miskolc iránt maximálisan elkötelezett fiatal nyüzsög itt, sokszor elveszve, magára hagyva. Pedig meglehetősen nehéz helyzetük ellenére még mindig szeretik és éltetnék ezt a várost.

Meg kell nézni, mire képesek a Factoryban, a halott gyárba kulturális életet, szellemet varázsolva, vagy létrehozva a Vodafone egyik legkiválóbb részlegét egy év alatt. Valakinek szóba kellene állni velük. Meghallgatni őket és azon a szemüvegen át nézni a városra, amelyet ők viselnek. Ha valamibe ma érdemes Miskolcon pénzt és energiát fektetni, akkor ebbe. Úgy ötven évvel ezelőtt kívülről hoztak ide értelmiségieket.

Ma itt vannak a jövő értelmiségei – csak nem kellene elengedni őket.

Kiss László

[email protected]