Magyarország

2012.02.04. 12:31

Malév - Nehezen érhető el a légitársaság call centere

Budapest, 2012. február 4., szombat (MTI) - Továbbra is nagyon nehezen lehet elérni a Malév telefonos ügyfélszolgálatát. A légitársaság ugyan megerősítette a call center létszámát, de péntek óta nem csökkent érezhetően az érdeklődők száma.

    Az MTI tapasztalata szerint a Malév telefonos ügyfélszolgálatának száma általában foglaltat jelez, és többszöri hívás után automata tájékoztat arról, hogy minden vonaluk foglalt. Az ügyintézőkre nagyon sokat kell várni.

    Róna Márta, a légitársaság szóvivője az MTI-nek elmondta: bár megerősítették az ügyfélszolgálatot, az érdeklődők száma nem csökkent péntek óta. Továbbra is folyamatosan érkeznek tájékoztatást kérő emailek és hívások a társasághoz. Emlékeztetett rá, hogy a főbb tudnivalókról és elérhetőségekről a Malév honlapján közölt információkat a légitársaság.

-MTI-

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!