Magyarország

2012.06.12. 16:01

MSZP: minden adófizetőnek több mint százezer forintjába kerültek a Közgép megbízásai

Budapest, 2012. június 12., kedd (MTI) - Az MSZP szóvivője szerint minden adófizetőnek több mint százezer forintjába kerültek a Közgép Zrt.-nek az elmúlt években juttatott állami megbízások.

Budapest, 2012. június 12., kedd (MTI) - Az MSZP szóvivője szerint minden adófizetőnek több mint százezer forintjába kerültek a Közgép Zrt.-nek az elmúlt években juttatott állami megbízások.

Török Zsolt kedden az MTI-nek azt mondta: az építőipari vállalat - egyedül vagy konzorciumban - nagyjából négyszázmilliárd forint állami megrendelést kapott, a Magyar Fejlesztési Banktól pedig 34 milliárd forint hitelhez jutott. Szavai szerint ez azt jelenti, hogy két év alatt "minden adófizetőre 111 ezer forint Közgép-adó jut".

Kitért arra is, hogy az Államadósság Kezelő Központ jelentése alapján májusban 438 milliárd forinttal nőtt a költségvetés adóssága. Az MSZP szóvivője azt mondta: ez azt jelenti, hogy a Fidesz vagy az adófizetők pénzéből "vagy az államadósság növekedéséből finanszírozza oligarcháit", miközben kis és közepes vállalkozások ezrei mennek csődbe.

Török Zsolt arra is emlékeztetett, hogy az MSZP olyan költségvetési módosító javaslatot készített, amely 331 milliárd forintot csoportosítana át munkahelyteremtésre és a gazdasági növekedés ösztönzésére, így felhasználnák több feleslegesnek ítélt "presztízsberuházás" költségeit, köztük olyanokét is, amelyeket a Közgép nyert el.

-MTI-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!