Magyarország

2013.03.05. 18:51

Ellenzéki egyeztetés - Hatékonyabb fejlesztéspolitikát sürgettek

Budapest, 2013. március 5., kedd (MTI) - Fejlesztéspolitikáról tárgyaltak az ellenzéki egyeztetésen részt vevő szervezetek kedden. A baloldali pártok szerint Magyarország 2010 óta sereghajtó lett az európai uniós források felhasználásában.

Budapest, 2013. március 5., kedd (MTI) - Fejlesztéspolitikáról tárgyaltak az ellenzéki egyeztetésen részt vevő szervezetek kedden. A baloldali pártok szerint Magyarország 2010 óta sereghajtó lett az európai uniós források felhasználásában.

Az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt gazdaságpolitikusai ötödször ültek egy asztalhoz.

A megbeszélésről beszámoló Varju László, a DK pártigazgatója újságíróknak azt mondta: álláspontjuk szerint az Orbán-kormány szétzilálta a fejlesztéspolitikai intézményrendszert, az európai uniós támogatásokat pedig a Fidesz mögött álló gazdasági érdekcsoportok prédájává tette.

Az "intézményesült korrupciónak" véget kell vetni, vissza kell állítani a közpénzek átlátható felhasználását szolgáló garanciális szabályokat, a fejlesztéspolitika irányairól a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletekkel, civil szervezetekkel és az önkormányzatokkal közösen kell dönteni - hangoztatta.

A baloldali pártok emellett egyszerűsítenék az uniós támogatások felhasználására vonatkozó jogszabályokat.

A DK politikusa kitért arra, hogy az uniós forrásokat döntően a gazdasági növekedés beindítására, a kis és közepes vállalkozások támogatására, szerkezeti reformokra, a foglalkoztatás növelésére, a különösen hátrányos helyzetben lévők felzárkóztatására, valamint a területi különbségek csökkentésére fordítanák.

A baloldali ellenzék gazdaságpolitikai egyeztetéssorozata várhatóan két hét múlva egy zárónyilatkozat elfogadásával ér véget.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!