Magyarország

2016.09.12. 15:39

Kvótareferendum - NVB: nincs megszabva, mennyit lehet a népszavazás kampányára költeni

Budapest - A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén elutasította Nemény Andrásnak, az MSZP alelnökének a kormány kampánytevékenysége miatt benyújtott kifogását.

Budapest - A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén elutasította Nemény Andrásnak, az MSZP alelnökének a kormány kampánytevékenysége miatt benyújtott kifogását.

Nemény András azt kérte a bizottságtól, állapítsa meg: a kormány visszaél erőfölényével a népszavazási kampányban azzal, hogy korlátlanul használ fel költségvetési pénzeket, és ezzel megsérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét. Álláspontja szerint a kampányfinanszírozásra vonatkozó szabályokat is alkalmazni kell a népszavazási eljárásban, ezek pedig korlátozzák a kampányban felhasználható pénz mennyiségét.

Arra is hivatkozott, hogy a kormány tájékoztató kiadványában a szavazással kapcsolatos technikai információk is vannak, és szerinte a kormány mint szervező nem folytathatna ilyen tájékoztatást, mert az a választási irodák feladata.

Patyi András, az NVB elnöke azt javasolta, utasítsák el a kifogást. Mint mondta, az országgyűlési választással ellentétben - ahol a kormánynak valóban semleges magatartást kell tanúsítania - a népszavazásban a kormány az egyik legfontosabb szereplő, hiszen a kormány kezdeményezte a népszavazást, és ennek érdekében kampányeszközöket is igénybe vehet.

Hozzátette: nincs a népszavazás kampányköltségeire vonatkozó korlát a jogszabályokban, és az NVB sem állíthat fel "költési limitet", mert ez ad absurdum oda vezetne, hogy ha az egyik frakció "nem költ egy forintot se", akkor a többiek se költhetnének. Közölte, ahol a jogalkotó törvényi keretet akart meghatározni az esélyegyenlőség biztosítása érdekében - például a politikai reklámok percfelosztásánál -, ott megtette.

A kampánykiadvány technikai tájékoztatója sem sérti a jogszabályokat, mert ugyan a választópolgárok tájékoztatása a választás irodák feladata, de a tájékoztatástól senki nincs eltiltva - mondta.

Litresits András, az MSZP delegáltja helyt adott volna a kifogásnak. Azt mondta, a kormány már eddig körülbelül 3,9 milliárd forintot költött kampányra, miközben az egész népszavazás lebonyolítása körülbelül 5 milliárd forint lesz, vagyis a kormány majdnem annyit elkölt kampányra, amennyibe az egész választás kerül. Nonszensz, ha a kormány ezt korlátok nélkül megteheti - közölte, hozzátéve, hogy ez sérti az esélyegyenlőség elvét, amit pedig a bizottságnak kellene biztosítania.

A testület végül elutasította a kifogást, amelynek csak Bodolai László, az LMP delegáltja és Litresits András adott volna helyt.

Az NVB határozata nem jogerős, öt napon belül lehet ellene jogorvoslattal fordulni a Kúriához.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!