Magyarország

2016.10.24. 07:20

Gyakran náthának, gyomorrontásnak hiszik a halálos mérgezés kezdeti tüneteit

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Sajnos ritkán telik el úgy év, hogy ne érkezzen legalább egy halálos szén-monoxid-mérgezésről szóló hír. A színtelen, szagtalan, gyakorlatilag teljesen észrevehetetlen, gyilkos gáz okozta jeleket gyakran összetévesztik a nátha vagy gyomorrontás tüneteivel, amiket ha félvállról veszünk, súlyosabb stádiumba léphet, majd halálhoz vezethet a mérgezés.

Szabolcs-Szatmár-Bereg - Sajnos ritkán telik el úgy év, hogy ne érkezzen legalább egy halálos szén-monoxid-mérgezésről szóló hír. A színtelen, szagtalan, gyakorlatilag teljesen észrevehetetlen, gyilkos gáz okozta jeleket gyakran összetévesztik a nátha vagy gyomorrontás tüneteivel, amiket ha félvállról veszünk, súlyosabb stádiumba léphet, majd halálhoz vezethet a mérgezés.

– A balesetek megelőzéséért sokat tehetünk, ha a tüzelőberendezés tervezésével, kivitelezésével és üzembe helyezésével szakembert bízunk meg, valamint odafigyelünk a készülék, a kémény és a levegő-utánpótlás rendszeres ellenőrzésére, karbantartására is. Sokat számít, ha a régi műanyag ajtókra és ablakokra légbeeresztő nyílást vágatunk, s folyamatosan szellőztetjük a lakást. Növeli a biztonságot, ha zárt égésterű tüzelőberendezést használunk, és több esetben láttuk, hogy a CO-érzékelő életet mentett – sorolta Toldi András, a Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság vezetője, aki azt is elárulta: nem mindegy, hol és milyen készüléket vásárolunk, szereltetünk fel.

– Megdöbbentő, ami a Pest megyei Szadán a két kilencéves kislánnyal történt, felfoghatatlan a tragédia – sóhajt Toldi András, pedig több mint másfél évtizedes tűzoltó pályafutása során szinte mindennel találkozott, ami megviseli az ember lelkét.

Perceken múlt az életük

– A szén-monoxid-mérgezésben elhunyt gyermekek esete újra és újra arra figyelmeztet mindannyiunkat, százszor és ezerszer kell elmondanunk, hogy a baj megelőzhető, ha figyelünk a jelekre. Nem kell, hogy életeket követeljen a csak „csendes gyilkosként” emlegetett gáz – magyarázza a Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság vezetője, még ma is emlékszik, amikor pályafutása elején az első mérgezéses eset vonult.

– A kertvárosba indultunk a kollégákkal, ahol egy férfi és egy gyermek szenvedett szén-monoxid-mérgezést. Éppen karácsony előtt voltunk, működött a fürdőszobában a gázmelegítő, a konyhában ment a páraelszívó, gyakorlatilag nem maradt levegő a lakásban. Az apa még szerencsére időben ki tudta nyitni az ablakot, így menekültek meg, perceken múlt az életük – idézi több év elteltével is a tűzoltó őrnagy, s hogy érzékeltesse a veszélyt, megjegyzi: egy köbméter gáz elégetéséhez 10–15 köbméter levegőre van szükség, ami annyit jelent, hogy egy bezárt, szellőzés nélküli vagy rosszul szellőző fürdőszobában percek alatt elfogy a levegő. A parancsnoksághoz tartozó 31 településen az idén nyolc szén-monoxid-mérgezéses esethez riasztották a tűzoltókat, tragédia szerencsére még nem történt, de sajnos nincs olyan év, hogy ne lenne valaki, akit már nem tudnak megmenteni.

A szén-monoxid „alattomosságát” pontosan az adja, hogy színtelen, szagtalan, íztelen, nem irritáló, a levegőnél könnyebb gáz, így gyakorlatilag észrevehetetlen.

– Nagyon gyakran előfordul, hogy a kezdeti jeleket az emberek összetévesztik egy enyhe nátha vagy a gyomorrontás tüneteivel. Pedig nagyon fontos – főleg, ha a lakásban nyílt égésterű készülék, fali kazán van – , hogy fejfájás, szédülés, hányinger, kábultság esetén vegyék komolyan a mérgezés lehetőségét, nyissák ki az ablakokat, menjenek ki a szabadba, mert a tiszta levegő is segít a vérben lekötött szén-monoxid távozásában – tanácsolja a tűzoltó őrnagy.

– A szén-monoxidnak 200–300-szor nagyobb a kötődése a hemoglobinhoz, mint az oxigénnek, így már alacsony koncentrációban is megakadályozza, hogy a vér oxigént szállítson a létfontosságú szervekhez – említette dr. Domokos Gabriella. A Jósa András Oktatókórház Sürgősségi Betegellátó Centrumának osztályvezető főorvosa hangsúlyozta: ha a levegőben a CO-koncentráció eléri az egy(!) százalékot, másodpercek alatt garantált az eszméletvesztés, s gyakran az időben elkezdett kezelés mellett is maradandó károsodást okoz.

Cseresznyepiros bőr

– Ha félvállról vesszük a jeleket, súlyosabb stádiumba léphet a mérgezés, hányáshoz, izomgörcshöz, szívritmuszavarhoz, a vérnyomás drasztikus csökkenéséhez vezethet. Ekkor már lehet, hogy nem tudunk segítséget sem kérni, majd az újabb fázisban a légzésünk megbénulhat, megszűnnek a reflexek, eszméletvesztés is felléphet, legrosszabb esetben pedig beáll a halál. A cseresznyepiros bőr már biztosabb jele a szén-monoxid-mérgezésnek – említett egy másik tünetet a főorvos. Mérgezés esetén lényegesen veszélyeztetettebbek a csecsemők, a gyermekek, a várandós anyák, az idősek és a légzési problémákkal küzdők.

KM-BM

A teljes cikk elolvasható a Kelet-Magyarország október 24-i számában és a kelet.hu-n.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!