Magyarország

2017.03.13. 13:45

Államfőválasztás - OGY - Újraválasztották Áder Jánost

Budapest - Újabb öt évre köztársasági elnökké választotta Áder Jánost az Országgyűlés hétfőn.

Budapest - Újabb öt évre köztársasági elnökké választotta Áder Jánost az Országgyűlés hétfőn.

A titkos szavazásban 170 képviselő vett részt, mindannyian érvényesen voksoltak.

Áder János, a Fidesz-KDNP jelöltje 131 szavazatot kapott. A baloldali ellenzék által támogatott Majtényi László volt ombudsmanra, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökére 39-en szavaztak.

Áder Jánost a második fordulóban választotta államfővé a parlament, miután az első kör - kétharmados támogatás híján - eredménytelen volt. A második szavazáson már csak az számított, ki kap több voksot.

A politikus megválasztása után a páholyban fogadta a gratulációkat, köztük Orbán Viktor miniszterelnökét.

Az 1959-ben született Áder János - volt házelnök, országgyűlési és európai parlamenti képviselő - második ciklusát kezdheti meg a Sándor-palotában. Újraválasztása május 10-től hatályos.

Először 2012. május 2-án választotta őt elnökké az Országgyűlés, majd - a rendszerváltás utáni ötödik államfőként - 2012. május 10-én lépett hivatalba.

Áder János nős, felesége Herczegh Anita, négy gyermekük van.

Az Országgyűlés a rendszerváltás óta hetedik alkalommal választott köztársasági elnököt.

Az alaptörvény szerint a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, ő a Magyar Honvédség főparancsnoka. Az államfőt a tisztségre legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani.

- MTI -


Eredménytelen lett az államfőválasztás első fordulója hétfőn az Országgyűlésben, mert egyik jelölt sem kapta meg a megválasztáshoz szükséges kétharmados támogatást. A második szavazás után az lesz a köztársasági elnök a két jelölt - Áder János és Majtényi László - közül, aki a legtöbb voksot kapta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!