Merünk(?) segíteni a bajban

Nyíregyháza - A laikus is segíthet, a legrosszabb, ha senki nem tesz semmit.

Vajon képesek lennénk bátran, netán hősiesen viselkedni, egyáltalán bármi hasznosat is cselekedni egy váratlanul bekövetkező, kritikus helyzetben? Erre aligha tudna egyértelmű választ adni bárki, hiszen minden – így a tettrekészség és a bátorság is – az adott pillanatban dől el.

Legyünk bármennyire is eltökéltek a legjobbat feltételezve magunkról, soha nem tudhatjuk, mikor dermedünk le, és válunk cselekvésképtelenné egy ijesztő szituáció láttán, esetleg attól tartva, hogy szakértelem nélkül többet ártunk, mint használunk. Ezért is illeti elismerés mindazokat, akik gondolkodás nélkül képesek bajba jutott embertársaik segítségére sietni, és – a helyzet tragikusságától nem megrettenve – tudják is, mit kell tenniük.

Erről szól a munkája

Csaholyi Gyula tűzoltó főtörzsőrmester sem habozott, amikor nyaralni indulva segítségére sietett egy szerencsétlen baleset bajbajutottjainak. Pedig nyilván ő sem így képzelte a nyugalmat, a pihenést ígérő nyaralás első pillanatait. A Balatonra tartó bátor embernek szerencsére helyén volt az esze és a szíve, amikor az M1-es autópályán porfelhőt látva maga előtt, azonnal tudta, meg kell állnia. A munkája is a bajbajutottak megsegítéséről szól nap mint nap, és pontosan tudta, hogy komoly baj történt.

– Csak azt mondhatom, amit már a Tények riporterének is elmondtam. Amikor a baleset közelébe értem, elsőként egy ukrán rendszámú autót pillantottam meg, amely nekicsapódott az útpályákat elválasztó betonkorlátnak. Legnagyobb megdöbbenésemre egy 10 év körüli kislány állt reszketve az autó mellett, láthatóan sokkos állapotba került. Próbáltam nyugtatgatni, majd a baleset másik érintettje után néztem. Körülbelül 300 méterre találtam rá egy sportautóra, amely átszakítva a szalagkorlátot az árokba rohant. Amennyire meg tudtam ítélni, egy 20 év körüli fiatalember ül a volán mellett eszméletlen állapotban, úgy húztam ki az autóból, hogy eszméletére térítsem.

– Értesítettem a rendőrséget, a mentőket és tűzoltókat, a kollégák értek ki hamarabb – tudtuk meg a jelenleg is szabadnapos tűzoltótól.

Később kiderült, hogy a sportautó sofőrje a megengedett sebességet jóval túllépve száguldhatott, de a baleset részleteire máig nem derült fény. Az eset kapcsán felmerült a kérdés, vajon meddig terjedhet a segítségnyújtásnak az az elégséges mértéke, amennyivel még bizonyosan nem veszélyeztetjük a magunk és a bajba jutottak testi épségét. Hétköznapi hőssé ugyanis csak akkor érdemes válnunk, ha nem tetézzük az amúgy is súlyos bajt.

Számít a gyors beavatkozás

– Sok eset van, amikor a segítség életet ment – mondta Ilyés György mentőtiszt. – A leggyakrabban a hirtelen szívleállásról beszélünk, de legalább ilyen fontos, hogy legyen aki tud és mer segíteni egy baleset sérültjének, ha valaki átvágja az artériáját vagy egy félrenyelt falat miatt fulladozni kezd.

– Mentőtisztként naponta látjuk, milyen sokat számít a laikus életmentő beavatkozása. Az elsősegélynyújtás célja: segítséget adni addig, amíg a szakszerű ellátás meg nem érkezik. A laikus életmentőnek nem gyógyítania kell, hanem csökkentenie a baleset vagy a rosszullét következményeit, lehetőleg megelőzni a további állapotromlást – folytatta Ilyés György, és elismeri: kell ahhoz bátorság, hogy oda merjünk menni. Ilyenkor az a legfontosabb, hogy mihamarabb értesítsék a mentőket, a legrosszabb, ha senki sem tesz semmit.

Tanítani kell az alapokat

Az életét az emberi élet megmentésére feltett szakember úgy véli, mindenki érdeke, hogy tudjon elsősegélyt nyújtani.

– Nagyon fontos már általános iskolában elkezdeni és megtanulni az alapokat, mert így később a gyerekek nem félnek jó célra fordítani a tudásukat – hangsúlyozta Ilyés György. Példaként említi az autóvezetőket, akiket legtöbbször az aggodalommal párosuló félelem tart vissza. Miközben ma Magyarországon mindenki, akinek van B-kategóriás jogosítványa, elméleti és gyakorlati vizsgán bizonyított tudással rendelkezik elsősegélynyújtásból, mégsem meri használni azt.

– Gyakran szembesülünk azzal, hogy egy-egy balesetet, utcán fekvő, eszméletlen embert látva a legtöbben úgy érzik, a tőlük elvárható segítség abban merül ki, hogy hívják a mentőket. Nem merik nyomni a mellkast, mert attól tartanak, eltörik a sérült bordáit, az pedig jogi következményekkel járhat.

Ezzel szemben a mellkaskompresszióval megadják a túlélés esélyét, a bordák összeforrnak, azonban a biológiai halál után a legjobb ellátás sem képes visszaadni az életet – magyarázta a mentőtiszt.

Véleménye szerint fontos lenne a megszerzett tudás szinten tartása, elmélyítése, mert az ahhoz társuló bátorság megmentett emberéletekben mérhető teljesítmény.

Amikor soroljuk a gyakran elhangzó kérdéseket, hogy „merjem kihúzni az autóból, merjem megfordítani, hogyan állítsam el a vérzést stb…” a mentőtiszt azt tanácsolja, a mai világban szinte mindenki kihangosítható telefont használ, a mentésirányítási központból minden helyzetben folyamatosan adják a tanácsokat, és segítenek, abban, hogy mit kell tenni a mentők odaérkezéséig.

– De a legfontosabb mégis az, hogy ne menjünk el egyetlen olyan ember mellett sem, akinek segítségre van szüksége! – nyomatékosította befejezésül Ilyés György mentőtiszt.

BM, MJ