Magyarország

2019.02.28. 19:09

ÁSZ: a jogszabály szerint jelenleg nincs kampányidőszak

Budapest - Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felszólította az MSZP-t, hogy ne használja a szervezetet kampánycéljaira, a Demokratikus Koalíciótól pedig azt kérte, tartsa be a pártok gazdálkodására vonatkozó törvényi előírásokat. Az ÁSZ az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében felhívta a figyelmet arra is, hogy a jogszabály szerint jelenleg nincs kampányidőszak.

A számvevőszék arra reagált, hogy Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője budapesti sajtótájékoztatóján közölte, az ÁSZ vizsgálatát követeli, mert a kormány közpénzből a Fidesz európai parlamenti (EP-) választási kampányát támogatja. Ugyanebben a témában Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke azt mondta sajtótájékoztatóján, hogy a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) fordul, mert úgy értékeli, a kormány tiltott kampányt folytat.

Az ÁSZ a közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy az EP-választás kampánypénzeinek tekintetében az Állami Számvevőszéknek nincs ellenőrzési hatásköre. A pártokra, mint jelölő szervezetekre, illetve a kampánypénzek felhasználására vonatkozóan az ÁSZ kizárólag az országgyűlési választások tekintetében végezhet ellenőrzést a vonatkozó törvényi előírások szerint.

A választási eljárásról szóló törvény előírása szerint a választási kampányidőszak a szavazás napját megelőző 50. naptól a szavazás napján a szavazás befejezéséig tart. Mindez azt jelenti, hogy a jogszabály szerint jelenleg nincs kampányidőszak - írta az ÁSZ.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!