Malysz előbb szárnyalt, most szágult

Nagykálló - A lengyel síugrófenomén Nagykálló vendége: a nemzetközi tereprali-futamon teszi próbára tudását.Alighanem mindenki kívülről fújja a régi keletű mondást: „Lengyel magyar két jó barát együtt harcol, s issza borát”. Nos, Adam Malysz nyilván nem vedelni érkezett hozzánk, annál inkább küzdeni – a két esztendeje visszavonult síugrófenomén a Nagykálló környékén rendezett nemzetközi tereprali-futamon, a Toolimpex Kupán próbálja ki magát. Az egykori tetőfedőből a sáncok királyává magasztosult harminchat esztendős férfiú személyében világhírű sportember teszi tiszteletét megyénkben, akinek van mit felmutatni.

Felsorolni is hosszú veretes eredménylistáját: a lengyelek bálványa olimpiai ezüst- és bronzérmes, négyszeres egyéni világbajnok, négyszeres összetett Világkupa-győztes, hazájában háromszor választották meg az év sportolójának.

Népszerűségét mi sem jelzi jobban, minthogy a negyven milliós országban lekörözi a klasszis futballistaként jegyzett, a német Dortmund színeiben Bajnokok Ligája elődöntőre készülő – európai sztárklubok által kiszemelt – Robert Lewandowskit. No és másokat is kenterbe ver, holott akad még néhány klasszis a polákoknál.

– Ha valahol, a történelmi múlt miatt is Magyarországon szeretik a lengyeleket. Érzi ennek jótékony hatását?

Adam Malysz: Igen, tudom, hogy a két népet közös szálak kötik össze. Annyit mondhatok, negyedszer vagyok Magyarországon, mindig kellemes élményekkel gazdagodtam. Kedves barátaim élnek itt, Korda Erik és Szalay Balázs autóversenyzőket említhetem.

– Hogyan lesz egy lengyel kissrácból éppen síugró?

Adam Malysz: Ebben a sportágban hasznos, ha valaki apró és könnyű, márpedig én ilyen vagyok. Hatéves koromban kezdtem el, akkor és egész pályafutásom során rengeteget gyakoroltam. A síugrás kőkemény tréningeket igényel, komoly erőfeszítés szükségeltetik ahhoz, hogy az ember tartósan a világ élvonalában maradjon.

– Érzett valaha félelmet a versenyek során?

Adam Malysz: Én is ember vagyok, aki nem érez félelmet, az biztos, hogy nem normális. Nagy segítséget jelent, hogy az idő múltával az ugrók egyre tapasztaltabbak lesznek, kifejlesztenek egyfajta speciális képességet. Kiismerik magukat minden körülmények között, így bármilyen szélviszonyhoz, hóminőséghez hamar alkalmazkodnak. Ez, persze hosszú évek munkájának az eredménye.

– A síugrókról köztudomású, hogy rendkívüli módon figyelniük kell a testsúlyra. Mikor ehetett egyáltalán egy jót?

Adam Malysz: Hát, nem volt egyszerű megszokni, hogy nem ehetek bármit, bármikor. Később volt szerencsém találkozni egy táplálkozási szakértővel, aki olyan módszerrel ismertetett meg, ami után nem jelentett többé problémát a megfelelő étkezés, a versenysúlyom soha nem szállt el.

– A sírepülő világcsúcs jelenleg 249 méter. meddig feszíthető még a határ?

Adam Malysz: Nincs határ. Sok múlik a sáncon, az időjáráson, de nem lehet megmondani, meddig juthat el az ember. A Red Bull belevágott egy speciális projectbe: öt évig tartott az előkészületi fázis, három évig keresett egy arra alkalmas helyszínt, ahol olyan hósáncot épített, amiről akár 500 méterre is elszállhattunk volna. Öt-tíz millió eurót öltek bele, a tervek szerint helikopterekkel vették volna az ugrást, de a nemzetközi síszövetség letiltotta a műveletet. A visszavonulásom után felajánlották a lehetőséget, azonban fejben már nem voltam olyan állapotban, hogy vállaljam. Megtanultam, hogy így nem szabad belemenni egy ilyen kockázatokat rejtő akcióba, mert beláthatatlan következményekkel járhat.

– Azzal, hogy a volán mögé ült, netán honfitársa, a Forma-1-ben is emlékezetes teljesítményt nyújtott Robert Kubica babárjaira tör?

Adam Malysz: Robertnek, velem együtt rendkívül sok rajongója van Lengyelországban, személyesen viszont soha nem találkoztam vele. Olaszországban él, nem ismerem a szándékait. Nem gondoltam, hogy valaha is autóversenyzésre adom a fejem, ellenben mindig is érdekelt. Még aktív síugró voltam, amikor először ajánlatott kaptam, akkor még nem éltem vele, majd ismét megkerestek, én pedig elgondolkodtam rajta. Mindössze két éve csinálom, az elején járok, ebben a műfajban olyan vagyok, mint egy iskolás gyerek. Elindultam a Dakar-ralin, tizenötödik lettem, ezzel együtt jelenleg még gyűjtöm a tapasztalatokat.

– Úgy tűnik, kedveli a veszélyes kihívásokat....

Adam Malysz: A síugrás és az autóversenyzés hasonló tulajdonságokat követel: a jó reflexet, gyors reakcióidőt a volán mögött tudom hasznosítani, miközben ismerem a saját határaimat. Sportoló vagyok, egy cél lebeg a szemem előtt: a győzelem. Mint mindenki más, a Dakar végén én is ott szeretnék állni a győzelmi pódiumon. Sejtésem sincs arról, mikor sikerülhet, de ez élet, ezért dolgozom.

KM-KT