Nagyvilág

2010.07.16. 18:20

A BP szerint bátorító az új olajfogó eddigi sikere

<p>Bátorítónak nevezte a Mexikói-öböl 1500 méteres mélységébe süllyedt, sérült fúrótornyon elhelyezett olajfogó első tesztjeit a BP pénteken. A brit cég bejelentése szerint a fogó jól működik, leállította az olaj ömlését. A fejleményt "jó hírnek" nevezte Barack Obama, amerikai elnök.</p>

"A nyomás a kúton belül egyenletesen emelkedik, ami jó jel "- mondta Kent Wells, a BP alelnöke. Most történik meg először, hogy nem ömlik olaj a tenger mélyébe merült Deepwater Horizon nevű kútból, amely április 20-án robbant fel, rá két napra pedig elsüllyedt 11 munkás halálát okozva. Az olajfogónak egy 48 órás teszten kell bizonyítania, és ha azután sem lesz olajömlés, akkor ki lehet jelenteni, hogy a környezeti katasztrófa forrását elfojtották.

Még vizsgálódnak a szakemberek

Obama elnök üdvözölte a bejelentést, de hozzátette: "Amikor az olaj ömlésének leállását mutatják a kamerák, mindenki úgy érzi, hogy megcsináltuk, de nem végeztünk még." A brit olajtársaság helyi idő szerint csütörtökön jelentette be, hogy a tesztek jók, nem folyik olaj a vízbe. Az előző olajfogó egyébként nem bírta a nyomást, emellett a jegesedés is gondot okozott.

A BP szakemberei azt vizsgálják, hogy az április végi robbanáskor mennyire sérült meg a kútfej a tengerfenéken. A cég ugyanis szeretné leszívni a feltörő olajat. Ám ha a kútfej sérült, akkor ez újabb szivárgásokhoz vezethet. Emellett azt is tesztelik, hogy a most elhelyezett fogó hogyan bírja a nyomásterhelést.

BP több kísérletet is tett arra, hogy megfékezze az ömlést, de eddig ez nem sikerült. Az Egyesült Államok déli partvidékén a szennyezés súlyos károkat okozott az élővilágnak, emellett a halászat is szünetel, a szennyezett víz miatt pedig a turisták is elmaradnak.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!