Nagyvilág

2010.10.25. 18:10

Három francia finomítónál abbahagyták a sztrájkot

<p>A tizenkettő francia finomító közül háromnál befejezték a munkások a sztrájkot, miután a francia kormány arra figyelmeztetett, hogy a munkabeszüntetések a gazdaságban is kárt okoznak - közölték a finomítók illetékesei és a szakszervezetek hétfőn.</p>

Az Esso cég Fos-sur-Mernél és Gravenchonnál lévő finomítóiban vették fel újra a munkát hétfőn a dolgozók, korábban pedig a Petroplus által üzemeltetett Reichstett finomító illetékesei közölték, hogy újra dolgoznak majd.  Egy olajipari-lobbista csoport eközben azt közölte, hogy mind a 200 francia olajtározónál abbahagyták a sztrájkot a dolgozók.

Christine Lagarde francia pénzügyminiszter hétfőn azt mondta: Franciaországnak minden nap 200 és 400 millió közötti eurójába kerülnek a munkabeszüntetések, emiatt a válság utáni gazdasági fellendülés is kárt szenved. Franciaországban a nyugdíjkorhatár megemelése miatt sztrájkok miatt súlyos üzemanyaghiány alakult ki: a kutak csaknem egynegyede kiürült.

A múlt héten Nicolas Sarkozy francia elnök rohamrendőrökkel távolíttatta el a sztrájkolókat az olajtározók bejáratától, hogy az üzemanyag-szállító teherautók be tudjanak menni.

- Független Hírügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!