Nagyvilág

2011.02.11. 19:43

EGYIPTOM - Az egyiptomi hadsereg parancsnoka üdvözölte a tüntetőket

<p>Röviddel azután, hogy alelnökén keresztül pénteken bejelentette lemondását az egyiptomi államfő, Hoszni Mubarak, megjelent a kairói elnök palota előtt az egyiptomi védelmi miniszter, aki a hadsereg legfelső tanácsának parancsnoka, és üdvözölte a tömeget.</p>

Omár Szulejmán alelnök pénteken délután azt mondta tévébeszédében, hogy Mubarak átadta az ország ügyeinek irányítását a haderő legfelső tanácsának. Husszein Tantawi tábornagy egy sportkocsiban ülve jelent meg az elnöki palotánál, kíséretében két biztonsági kocsival, benne testőreivel. Amikor a tüntetők elindultak az autók felé, hogy üdvözöljék és gratuláljanak neki, a tábornagy megállította kocsiját, kiszállt, és felmászott az elnöki palotát őrző egyik tank tetejére, majd rövid beszédben üdvözölte a tömeget. Ezután távozott.

A hadsereg már korábban jogosnak nevezte a tüntetők követeléseit, és megígérte, hogy megszünteti az előző elnök, Anvar Szadat 1981-es meggyilkolása után bevezetett és máig hatályban lévő rendkívüli állapotot. A hadsereg azt is megígérte, hogy megvédi a népet, és tiszteletben tartja a szeptemberi elnökválasztásokat.

Mubarak lemondásának hírére interjút készített Mohamed el-Baredei-jel, a vezető ellenzékivel az Al-Dzsazíra arab hírtévé. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Nobel-békedíjas volt főigazgatója, akit elnökesélyesnek tartanak hazájában, kijelentette: "Visszakaptuk az életünket. Azt üzenem az egyiptomi népnek, hogy ők nyerték el a szabadságot, és hozzuk ki a legjobbat ebből. Isten áldja őket."

Mubarak lemondását üdvözölte a mostanáig betiltott, de a Mubarak-rezsim által nagyrészt megtűrt Muszlim Testvériség. Az iszlamista szervezet, amelyet 1928-ban alapítottak Egyiptomban, és azóta más arab országokban is megjelent, "megköszönte a hadseregnek, hogy betartotta ígéretét".

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!