Nagyvilág

2011.03.21. 22:06

5 éves a Twitter

<p>A Twitteren mostanra már hetente több mint egymillió rövid üzenet, tweet jelenik meg, és a becslések szerint tízmilliárd dollárt ér. A Marketing Week című brit lap az évforduló tiszteletére összeállítást készített a Twitter történetének legfontosabb eseményeiről.</p>

Az első tweet 2006 március 21-én jelent meg az oldalon. A kezdő üzenetet az oldal egyik társalapítója, Jack Dorsey küldte el, és azt jelentette be, hogy épp most állítja be twitterét ("Just setting up my twttr"). A Market Week szerint a következő legfontosabb pillanat akkor jött el a Twitter életében, amikor Barack Obama amerikai elnök 2008 novemberében az oldalra feltett üzenetben köszönte meg támogatóinak, hogy megnyerte az elnökválasztást.

A Twitter 2009 januárjában már hírforrássá lépett elő, miután ott lehetett először hallani arról, hogy egy repülőgép kényszerleszállást hajtott végre a Hudson-folyó vizén, New Yorkban. 2009 júniusában a TMZ.com már a Twitter-oldalán tette közzé elsőként, hogy meghalt Michael Jackson.

2010 szeptemberére már több látogatója volt az oldalnak Nagy-Britanniában, mint a MySpace-nek, és az év végére a Twittert már 3,7 milliárd dollárra értékelték, egy befektetés után.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!