Nagyvilág

2011.04.30. 19:59

Meglátogatta a marrákesi merénylet helyszínét a marokkói uralkodó

<p>Szigorú biztonsági intézkedések mellett meglátogatta a marrákesi bombamerénylet helyszínét szombaton VI. Mohamed marokkói király. A 16 halálos áldozattal járó merénylettel kapcsolatban indított nyomozást francia, amerikai és spanyol szakértők segítik.</p>

VI. Mohamed marokkói uralkodót több száz ember, főleg és nők és gyerekek köszöntötték, amikor megérkezett a marrákesi Argana kávézóhoz, ahol csütörtökön robbant fel egy távirányítású bomba. Az uralkodó a merénylet helyszínének megtekintése után meglátogatta a robbanásban megsérült és még a város két kórházában kezelt embereket.

Az AFP francia hírügynökség információi szerint a 25 sérült közül három marokkói, hét francia és kettő holland állampolgárt kezelnek még kórházban. A többiek már hazamehettek.

A belügyminisztérium közben bejelentette, hogy a robbantással kapcsolatos nyomozásban francia, amerikai és spanyol szakértők is segítenek a marokkói hatóságoknak. A belügyminiszter egy nappal korábban közölte, hogy az Al-Kaidát gyanítják az eset mögött. A távirányítású bombát ammónium-nitrát, TATP (triaceton-triperoxod), valamint szögek felhasználásával készítették - közölte a miniszter.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!