Nagyvilág

2013.11.06. 13:22

Ukrajnában feloldották a katonakötelesek útlevéltilalmát

Ukrajna - Az ukrán törvényhozásban elfogadott módosítás értelmében eltörlik a katonaköteles életkorban lévő állampolgárok kiutazására vonatkozó korlátozásokat.

Ukrajna - Az ukrán törvényhozásban elfogadott módosítás értelmében eltörlik a katonaköteles életkorban lévő állampolgárok kiutazására vonatkozó korlátozásokat.

Az ukrán Legfelső Tanács képviselőinek többsége megszavazta a kiutazási törvénynek a kötelező besorozásra váró fiatalokra vonatkozó korlátozó rendelkezését. Az eddig érvényes szabályozás szerint Ukrajnában a sorkötelesek csak megalapozott okok – külföldi tanulmányok, gyógykezelés, közvetlen hozzátartozó temetése stb. – fennállása esetén juthattak útlevélhez, amihez be kellett szerezni a hadkiegészítő parancsnokság hozzájárulását.

A vonatkozó törvénymódosításra azt követően nyílt mód, hogy az ukrán hadsereg korszerűsítése, illetve a szerződéses katonai szolgálatra történő áttérés keretében Viktor Janukovics nemrégiben elnöki rendeletben törölte el a 2014. évi kötelező sorozás intézményét. Ennek megfelelően a fiatalokat mostantól legfeljebb csak a belügyi haderőhöz hívhatják be katonának, melynek létszáma a hadsereghez képest elenyésző, s mely felett nem a védelmi, hanem a belügyminisztérium rendelkezik.

Palkó István

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!