Nagyvilág

2015.07.31. 08:54

Az ukrán rendőrség nem vehet részt az erőszakos toborzásban

Ukrajna - Mostantól tilos a rendőröknek rész venni a katonai toborzásban, a behívók kézbesítésében, és a mozgósítás hatálya eső állampolgárok előállításában.

Ukrajna - Mostantól tilos a rendőröknek rész venni a katonai toborzásban, a behívók kézbesítésében, és a mozgósítás hatálya eső állampolgárok előállításában.

Arszen Avakov belügyminiszter, aki kezdettől a hivatásos hadsereg létrehozását sürgeti az ukrán kormányban, megunta, hogy rendőreit olyan akciókba vonják be, ami távol áll a rendfenntartó erők hatáskörétől.

„Határozott parancsban utasítottam a rendőrséget, hogy többé ne vegyenek részt a hadkiegészítő parancsnokságok hajtóvadászatában” – tette közzé hivatalos Facebook-oldalán a belügyi tárca vezetője.

Avakov arról is rendelkezett, hogy a rendőrség mostantól érdemben foglalkozzon azokkal a lakossági bejelentésekkel, amelyek egyes hadkiegészítő parancsnokok törvénybe ütköző túlkapásaira vonatkoznak. Utalva ezzel az olyan jelenségekre, amikor a toborzótisztek nem a hatályos törvényeknek megfelelően járnak el, azaz olyan helyzetekben is osztogatják a behívókat például, amelyek ellentmondanak az erre vonatkozó szabályzatnak.

A belügyminiszter szerint nem mobilizáció, hanem egyenest debilizáció zajlik jelenleg az országban, amikor erősen elmeháborodott-gyanús toborzó parancsnokok tolvajokat, csempészeket, azaz köztörvényes bűnözőket soroznak be, csak hogy teljesítsék a mozgósítási parancsban kapott kvótákat.

Nincs olyan épeszű állampolgár, aki a forrónyomon elfogott kárpátaljai cigarettacsempészekre, vagy az utcán találomra összefogdosott járókelőkre bízná a hazája védelmét, és szívesen áldozna az adójából arra, hogy az ilyeneket drága pénzen felfegyverezzék, majd kituszkolják a frontra – írja közösségi oldalán a miniszter.

Avakov szerint az ország biztonságát csak szerződéses, megfelelően motivált, profi hadsereg létrehozásával lehet garantálni, nem holmi könyvelőkből, földművesekből, falusi tanítókból erőszakkal toborzott „rongyos gárdával”, mint ahogy az jelenleg zajlik.

- Palkó István -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!