Nagyvilág

2017.04.11. 15:23

Kárpátalja kormányzója kitüntette a magyar főkonzult

Ukrajna - Hennagyij Moszkal, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás elnöke Arany Medve Érdeméremmel tüntette ki Buhajla Józsefet, az Ungvári Magyar Főkonzulátus vezetőjét.

Ukrajna - Hennagyij Moszkal, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás elnöke Arany Medve Érdeméremmel tüntette ki Buhajla Józsefet, az Ungvári Magyar Főkonzulátus vezetőjét.

Magyarország ungvári főkonzulja humanizmusa és a magyar kormány által a súlyos beteg kárpátaljaiaknak nyújtott humanitárius segélyszállítmány megszervezése során tanúsított operatív együttműködése elismeréseként vehette át a kitüntetést.

Buhajla József a Kárpáti Igaz Szónak elmondta, hogy ő az érdemérmet a kárpátaljai magyar külképviseleten dolgozók csapatmunkájának elismeréseként értékeli. Szerinte a kitüntetés nem csak az övé, hanem a főkonzulátusé, az otthoni kollégáké, azoknak az eredményeknek az elismerése, amit együtt tettek a közös kapcsolatok fejlesztéséért, a békés egymás mellett élésért, és a jószomszédi partneri viszony további folytatásáért, elmélyítéséért.

A főkonzul kárpátaljai mandátuma 2019 végéig szól. Ennek kapcsán elmondta, hogy már azelső perctől igyekezett felvenni a fordulatot, és tenni a közös cél érdekében. Az elismerés mindenképpen pozitív megerősítést jelent a munkája folytatását illetően – idézi a kárpátaljai magyar lap.

- Palkó István -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!