Nyírgyulaji győzelem a műegyetemistáknál

Siska Gergő is kapuba talált hétfőn este
Siska Gergő is kapuba talált hétfőn este
Csenger, Nyírgyulaj – Jobb is, hogy nem maradt el. Hétfőn este a nyírgyulaji futsalosok nehezményezték a műegyetemisták csarnokában a parketta állapotát. Szerintük balesetveszélyes volt, és a meccs elhalasztását kérték.

A játékvezetők nem értettek ezzel egyet, és lejátszatták az élvonalbeli bajnokság rájátszásában a B csoportos találkozót. Szerencsére, mert Lovas Norbert legénysége már az első félidőben „lerendezte” a találkozót, szünet után bebiztosította a győzelmet.

Az NB II. felsőházában a Csengeriek is elkezdték a rájátszást. Sikertelenül, hiszen a fordulatos meccsen végül a kartaliak nyertek. Az alsőházban a Nyírbátor szabadnapos volt.

A regionális bajnokságban szépségtapaszként nyertek a csengeriek, itt a Mád–Levelek és a Nagycserkesz–Geszteréd találkozók elmaradtak.

KM

Futsal: Bajnoki eredmények
NB I.: Alsóházi rájátszás, B csoport

BME-BT FC–Nyírgyulaj KSE 1 –5 (0–3)

MAFC-csarnok, 100 néző, v.: Kovács, Wittner.

Nyírgyulaj: Pallai – Vlasovics, Klusin, Siska, Sánta. Csere: Opre (kapus), Sándor, Szabó, Orosz, Vass, Nagy, Kántor, Angyalos, Pazonyi. Edző: Lovas Norbert. Gól: Sóvári, illetve Nagy, Sánta, Orosz, Siska, Vlasovics.

NB II.: Keleti csoport, felsőházi rájátszás, 1. forduló

Csenger Futsal–Kartal 4–6 (3–3)

Csenger, 250 néző, v.: Belicza, Boda.

Csenger: Juhász – Fejes, Pankotai, Pálfi, Osváth. Csere: Katona, Mándi, Gaál, Bodó. Edző: Szilágyi Sándor. Gól: Pankotai, Fejes, Bodó, Mándi, illetve Bánfalvi 2, Gerebenics, Barabás, Vincze, Barta.

Regionális bajnokság, 17. forduló

Csenger-Beregvidék–Ózd 11–4, DEAC–DSC-SI 9–5, Blue Sharks Futsal–Hajdúnánás 3–3, MEAFC–Gyulaháza 10–3. A Mád–Levelek és a Nagycserkesz–Geszteréd mérkőzések elmaradtak.

A bajnokság állása

1. DSC-SI 17 13 1 3 117-68 40

2. MEAFC 17 13 – 4 101-63 38

3. Mád 16 12 2 2 140-64 38

4. Csenger 17 9 1 7 131-95 28

5. DEAC 17 8 2 7 100-81 26

6. Ózd 17 8 – 9 87-90 24

7. Nagycserkesz 16 6 3 7 70-79 21

8. Flamingo * 17 5 5 7 81-75 17

9. Levelek * 16 6 1 9 68-71 16

10. Blue Shakrs 16 5 1 10 58-76 16

11. Gyulaháza 16 5 1 10 57-104 16

12. Geszteréd 16 – 1 15 40-184 1

* = 3 pont levonva.

Címkék: , ,


Nyírbátor.
SZON.HU






hirdetés