Élet az atomcsapás után

Nyíregyháza - A Hiroshima bombázását túlélő fa magja Nyíregyházán kelt ki, és papírdarvak repülték körbe.Ha létezik második haza, akkor Magyarország iránt ezt a lelki kötődést érzi Yoshizawa Sachiyo, aki hosszabb-rövidebb megszakításokkal lassan egy évtizede él, tanít, dolgozik hazánkban, ezen belül is leginkább a Nyírség szívében.

A Japán főváros hagyományokat őrző részén nevelkedett tanárnő 2004-ben keresett fel először minket, hogy a tokiói Josai International University (Josai Nemzetközi Egyetem) hallgatójaként itt töltsön el egy tanévet gyakorlattal. Nem kellett sokat várni, hogy visszatérjen – a Nyíregyházi Főiskola, valamint az Abigél Többcélú Intézmény tárt karokkal fogadta, ahol japán nyelvet és kultúrát tanított angolul, de közben megtanulta a mi nyelvünket. Sok ötlete, gesztusa, kezdeményezése, programja közben rengeteg barátra tett szert. Közel fél év után lépdelt újra Nyíregyháza utcáin.

A küldetés nem volt lehetetlen

–  Ahogy Magyarországra értem, úgy éreztem: hát én itthon vagyok! Két Túró rudit is vettem, ahogy átléptem a határt, és mindkettőt nyomban meg is ettem – meséli nevetve szatmári szíveknek különösen kedves példát hozva, mennyire hiányoztak neki a hazai ízek. Sachi (mert mindenki így hívja) örömmel vállalkozott egy gyors számvetésre, mielőtt már indult volna tovább, most épp New York-ba.

– Sok barátság szövődött a „Mission Impossible” akciókban, a világ minden tájáról érkezett diákok a beszélgetés közben ízelítőt adtak nemzeti konyhájukból – említi az egyik ötletét, amelynél a teljesíthetetlen küldetés elnevezés abból fakadt, hogy vajon lehet-e magyar bográcsban japán ételt készíteni…? Nos, az Erdei tornapályán főző csapat kiállta a próbát.

Szadako álma tovább él

Sachi felhívására ezer papírmadarat, papírdarut hajtogattak nyíregyházi diákok, akik így emlékeztek a pusztítás és pusztulás nélküli világot megálmodó történet kis hősére. Hiroshima atomtámadása után egy kislány, Szadako a radioaktív fertőzés miatt leukémiás lett, és ezer daru hajtogatásába kezdett, mert a japán hagyomány szerint aki ilyet tesz, annak teljesül a kívánsága. Szadako kívánsága az volt, hogy meggyógyuljon, szeretett volna élni, de nem tudta befejezni, amit elkezdett. Az utolsó papírmadárkák osztálytársai kezében keltek életre, ám Szadako jelképpé vált az egész világon.

A Nyíregyházi Főiskola botanikus kertjének egyik féltett növénykéje az a kis fácska, amelyet a hiroshimai pusztítást túlélő fa magjából neveltek. A mag testvérei szintén kikeltek, azokat Európa különböző városainak ajándékozták. Sachi a japán nyelvtudást is ügyesen elplántálta az arra fogékony diákjaiba, akik közül egy nyíregyházi lány a japán állami ösztöndíjat is elnyerte – Magyarországon öt évente adatik meg ilyen lehetőség egyetlen tanulónak.

Örömmel jön, ha hívjuk

– Szeretnék magyar népmeséket japánra fordítani. Jelentek már meg ilyen könyvek, de azokat magyarról előbb németre fordították, aztán japánra, és az nem ugyanaz – avat terveibe Sachi, akinek különösen Benedek Elek a kedvence.

A végén még újra megbeszéljük: a mi Tokajunkhoz hasonlóan Japánban is van egy Tokai nevű város, és megyénk egyik települése, Komoró is tudhat egy betűre azonos nevű „testvérvárost” a távoli szigetországban, Nagano közelében.

Aztán Sachi útra kelt, de habozás nélkül bólintott: igen, ha egyetemi tanulmányai befejezése után szükségünk lesz tudására, munkájára, akkor ő készen áll a feladatokra. Furcsa lenne, ha senki nem hívná vissza, hozzánk.

KM-NyZs