Nyíregyháza hírei

2013.04.24. 10:52

Jegyzet: Magunk, uram, ha nem gond…

Nehéz lenne megindokolni egy hónap múlva a túlzott deficit eljárás fenntartását hazánkkal szemben – Nyéki Zsolt jegyzete.

Nehéz lenne megindokolni egy hónap múlva a túlzott deficit eljárás fenntartását hazánkkal szemben – Nyéki Zsolt jegyzete.

Önmérsékletben olykor Gandhi szintjére kell emelkedni, ha a világ némely vezető befolyásos szervezetének képviselőjével vitába keveredünk, mi, magyarok. Nincs azzal semmi baj, ha a honi hatalom mindenkori, így az aktuális birtokosait is kritikus szemmel figyelik, döntéseit véleményezik a közösség cerberusai, de e jog gyakorlásához két feltételnek mindenképpen érvényesülnie kell, ez pedig a tárgyilagosság és a hitelesség. Az uniós bölcsek mindkettőben megingatták már hitelüket, a stílusuk pedig … hát az ugye maga az ember.

Ne várja senki például, hogy szívünkbe zárjuk az Európai Bizottság alelnökét (V. Reding), aki szerint érthető, ha a két magyar gyermeket a járdán halálra gázoló ír elkövetőt Írország nem adja ki Magyarországnak (egyébként aránytalanul és szégyenletesen enyhe) büntetése letöltetésére. Főnökének (J. M. Barroso) is nehéz elfelejteni azt a mentegetőzésként ható kommentjét, ahogy a szlovákiai nyelvtörvényt vagy a kollektív bűnösség jogrendben tartását, azok ütközését az uniós alapelvekkel két ország belügyeként zárta le a maga részéről. Valószínűleg a 101 éves tanárnő is anélkül fog itt hagyni minket, hogy eltipegne az Európai Parlament egyik ülésére, s finoman szembesítené a képviselőket: egy uniós tagállamban elvették nyugdíját és orvosi ellátását csak azért, mert bár egy idegen országban dolgozta le becsülettel az egész életét, magyarnak született, és így is szeretne meghalni.

Nem jelentenek ugyan elégtételt a hazánk gazdasági helyzetét mutató számok, mert van itt munka még bőven, de amikor a napokban közzétett nemzetközi kimutatások szerint az államháztartási hiányunk az uniós átlag felére csökkent, harmadik éve marad a 3 százalék alatt, az infláció majd’ négy évtizedes mélypontra süllyedt, és a 27 tagú EU-ban hozzánk képest 16 országban magasabb az adósságszint, akkor az öltönyös uraknak (s hölgyeknek) nehéz lenne megindokolniuk egy hónap múlva a túlzott deficit eljárás fenntartását hazánkkal szemben – amely ne feledjük: 2004 óta sújtja az országot hanyag költségvetése miatt. Lehet s kell is elemezni a számok mögött álló intézkedéseket, esetleg lehet jövőbe látni (jósolni, prejudikálni is), de a helyzet az, hogy a bizonyítványt négy évente az istenadta nép állítja ki, amikor szavaz. Az egyes állampolgár maga dönt szabadon, titkosan, egyenlően, függetlenül, saját belátása szerint, az eredményét aztán tiszteletben kell tartania mindenkinek itthon, s mindenütt máshol a nagyvilágban.

Nyéki Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!