A parancs úgy szólt: kell egy gyilkos!

Pócspetri, Nyíregyháza - Ember és a település is visszanyerte becsületét az újra indított perben.

Az igazságra néha nagyon sokat kell várni. Van úgy, hogy emberöltőnyi időt, s van úgy, hogy meg sem éri eljövetelét az, aki pedig nagyon várja. Pócspetriben 65 évvel ezelőtt több embert is halálra ítéltek, börtönbe zártak ártatlanul, s lelki megnyugvást csak majd negyed évszázad múltán, perük újra tárgyalásakor nyerhettek. Kálváriájuk megérdemli a tisztelgő emlékezést.

Ha felütjük a történelem könyvét, s 1948-hoz érünk, gonosz, sötét fejezetében lapozhatunk: gátlástalan, fékeveszett diktatúra ül az országon, és épp arra készül, hogy az évszázados múltú egyházi iskolákat államosítsa. Alattomos módon a települések önkormányzatainak képviselőivel akarja ezt megszavaztatni, ám az emberek ellenállnak. Pócspetriben például június 3-án a testület épp vívódik a nehéz döntés fölött, amikor az esti litánián Asztalos János, a község római katolikus plébánosa arra kéri a híveket: egyházi énekükkel bátorítsák a szomszédos községházában ülésező képviselőket a helyes döntés meghozatalában.

Satuba szorított kéz

A községháza épületének teraszán felfegyverzett ávósok vigyáznak a „rendre”, s a lépcsőn a csoport útját állják. Puskatussal ütik, akit érnek, s amikor tisztázatlan körülmények között elsül egy fegyver, az egyik rendőr holtan rogy össze. Pánik lesz úrrá a tömegen, tudják, ennek szörnyű következményei lesznek. Som István, a fiatal tanító javasolja: vágják el a telefonzsinórokat. Nem tudta akkor, hogy ezért a mondatáért rögtönítélő bíróság előtt egy héten belül az ügyész rá halálbüntetést fog kérni.

Mert a hatalom még aznap este körbezárja a települést, és Rákosi kiadja a parancsot: „Kell egy gyilkos, de a pap a felbújtó!” Vagyis senkit nem érdekelnek a valós körülmények. Hiába nincs háborús helyzet, statáriális vérbíróság ül össze, Kádár Jánost is a helyszínre küldik, hogy minden „rendben történjen”. Királyfalvi Miklósra, egy 29 éves helybéli lakosra osztják a gyilkos szerepét, aki kínvallatás után (kezét satuba szorítják) mindent bevall – június 11-én már ki is végzik. Halálra ítélik Asztalos plébánost, de neki megkegyelmeznek, Som István életfogytiglani fegyházat kap, rájuk kegyetlen börtön, a településre pedig a „gyilkos falu” megbélyegzése vár.

Történelmi pillanatok

Az igazság nyomába először 1982-ben ered egy bátor riporter, Ember Judit, majd a BBC stábja is forgat Antonia Benedek rendezésével. Ám az igazi fordulat akkor következik be, amikor a nyíregyházi ügyvéd, dr. Helmeczy László 1989-ben új fejezetet nyit a szocialista diktatúra szembesítésében.

– Perújítási indítvánnyal éltem a Legfelsőbb Ügyészségnél. Az újra tárgyalt politikai perek között ez volt az első, amelyet perújítással tisztáztak, s nem törvényességi óvással. Valamennyi vádlottat bűncselekmény, nem pedig bizonyíthatóság hiányában mentették fel – emlékszik vissza dr. Helmeczy László a rendszerváltást még megelőző, tehát a következményekben bizonytalan kimenetelű tettre, amelyet azóta a település díszpolgári címmel köszönt meg.

Eltelt tehát 65 év, s a statáriális bíróság elítéltjei közül Som István tudja már csak elmondani, milyen érzés ma visszatekinteni a történtekre. Nyíregyházi otthonában él feleségével, Sárika nénivel, otthonuk a béke, a szeretet szigete. Történetük filmbe illő… Sárika néni 17 éves diáklány, amikor beleszeret a fiatal, 23 éves tanítóba, s 15 évig várt rá, amíg a ’63-as amnesztiával szabadulhatott. István bácsit ahogy kiengedték a börtönből, két hónap múlva feleségül vette a lányt, aki ilyen kitartással, hűséggel kötelezte el magát mellette.

Nem engedték tanítani

– Sokat keseregtem, mert tudtam, hogy ártatlan. Nem beszéltem erről senkinek, csöndben tettem a dolgomat, bezárkóztam, az emberek azt hitték, hogy biztosan beteg vagyok – emlékszik vissza a várakozás nehéz időszakára Sárika néni.

– Mi volt a legszörnyűbb? A szeptember, az iskolakezdés, amikor becsengettek, és a gyerekek megtöltötték a tantermeket – válaszolják most a kérdésre, mert István bácsit soha többé nem engedték tanítani. Csak fizikai munkát kaphatott, mikor mihez segítették éppen a barátok, akik soha nem fordultak el tőlük.

– Soha nem átkoztunk senkit. A szeretet és a türelem erőt ad, ha ez van, akkor mindenünk meg van. Támaszkodhattunk a családra, rokonokra, az egyszerű emberekre. Az emberek jók, mindig volt, aki segített, ki munkával, ki jó szóval, bátorítással. Helmeczy László se kért és fogadott el tőlünk soha egy forintot sem a becsületünket visszaadó peres eljárásért. Az ő édesanyját, nagyszüleit is meghurcolták a Rákosi rendszerben. Édesanyja, Emike nagyon jó barátnőm volt.

Voltak, akik kerültek minket, és csak a ’80-as évek végén jöttek oda hozzánk, s elnézést kérve vallották be, hogy azt hitték, valamilyen köztörvényes bűncselekmény miatt ütköztünk szembe a törvénnyel – érzékeltetik a terhek cipelését, a politikai foglyoknak tilos volt beszélni bármiről is. A politikai foglyoknak ugyanis a rendszer megtiltotta, hogy bármiről is beszéljenek. Hallgatni kellett a megaláztatásokról, a jogtiprásról. Gyermeküknek, Attilának is csak érettségi előtt mondták el, mért óvták mindentől, ami a legkisebb bajba is keverhette volna.

Karonfogva – ötven éve

– Neki volt nagyobb vállalása – biccent mosolyogva felesége felé István bácsi, de Sárika néni azonnal tiltakozik: „Mindent együtt tettünk, értünk el!” Együtt vallják hát ma is kéz a kézben: „Nem volt könnyű út, de ha kellene, újra végigcsinálnánk mindent.” Lassan ötven éve karon fogva járnak: házasságuk után azért, mert féltek, hogy megint jönnek és elszakítják egymástól őket, aztán meg azért, mert csak egyszerűen összetartoznak.

Sárika néni üzenni is akart a világnak: „Azt akartam, hogy lássák, ő az én uram, és tiszteljék!” Sokan próbálták lebeszélni erről a házasságról, aggódtak, hogy a hatalom választottjával együtt az ő életét is elgáncsolja. Édesapja is féltette, de azt mondta: „Felnőtt ember vagy lányom, a te döntésed – de ha hozzámész ehhez az emberhez, akkor soha nem válhatsz el tőle, soha nem hagyhatod el. Ez az ember sokat szenvedett, megérdemli, hogy megbecsüljék, hogy szeressék.” Szeretik is egymást a mai napig, együtt gyönyörködnek a mérnök fiúkban, családjában és két unokájukban.

- KM-NyZs -