Mit üzen „A teáskanna”?

Nyíregyháza - Ha nincs a mesés házi dolgozat, sohasem ébredek rá, mennyire félreértettem Andersen valódi mondanivalóját.

Először alsó tagozatos diákként hallottam Andersen: A teáskanna című meséjét. Ma is magam előtt látom a tanító nénit, aki nagy átéléssel olvasta fel nekünk a rátarti főszereplő történetét. Ekkor tanultuk meg, mit is jelent ez a jelző, majd arról beszélgettünk, vajon milyen érzések kavaroghattak a teáskannában élete különböző szakaszaiban.

Elpityeregtem magam a mese végén. Elképzeltem a szemétdombon heverő, megtört porcelánt, aki egykor az asztal ékessége volt, és nagyon megsajnáltam. Elfogadtam apró szépséghibáját, a törött födelét, de haragudtam az ügyetlen kézre, amelyik elejtette, a másikra, amelyik „eltemette”, nem beszélve a harmadikról, amelyik kettétörte, és szívtelenül kihajította.

Az ellenszenves királynő

Ha nincs a médiaismeretből kapott házi dolgozat, ami „rákényszerít”, hogy (immár az internet segítségével) újra meghallgassam ezt a mesét, sohasem ébredek rá, mekkorát tévedtem, mennyire félreértettem Andersen valódi mondanivalóját, és hogy a XIX. században élt leghíresebb dán meseíró „üzenete” mennyire aktuális ma, a XXI. században is!

Majd’ 10 év múltán egészen más kép rajzolódik ki bennem a teás asztal királynőjéről. Egy beképzelt, magát túl nagyra tartó, álszerény teáskanna ő, aki ügyesen igyekszik elhallgatni hibáit, uralkodónak képzeli magát és lenéz másokat. Ellenszenves karakter, akit az élettől kapott pofonok tanítanak meg az alázatra, a tiszteletre, mások megbecsülésére. Minél többet veszít rangjából, „fényéből”, annál szerethetőbbé, értékesebbé válik. Sok „rátarti teáskannával” találkozhatunk napjainkban is. Tizen- és huszonéves fiatalokkal, akik szüleik révén megkapnak mindent az élettől, királyként, királynőként, fényűzően élik a mindennapjaikat, és lenézik azokat, akik egy asztalnál, egy tanteremben ülnek velük, de nincs márkás ruhájuk, okostelefonjuk, táblagépük, stb.

Egyszer fenn, egyszer lenn!

Azok a jól kereső harmincasok, negyvenesek, ötvenesek sem lehetnek igazán büszkék magukra, akik komoly iskolákat végeztek, zsíros állásban dolgoznak, drága autóval járnak, és úgy gondolják, ez feljogosítja őket arra, hogy megszólják, becsméreljék azokat, akik becsületes munkával kevesebbre vitték az életben: a szakmunkások, közmunkások, minimálbéresek, stb.

Andersen meséje arra figyelmeztet, hogy mindenkinek az életében bekövetkezhet olyan baleset, törés, fordulópont, aminek következtében egyik napról a másikra elveszítheti anyagi biztonságát, egészségét, társadalmi megbecsülését, s könnyen lehet, hogy a szemétdombon, a híd alatt, a periférián végzi. Ahhoz, hogy képesek legyünk észrevenni a valódi értékeket önmagunkban és másokban, nem kell(ene) megvárni ezt a pillanatot.

Galyas Stella 9. B