Jegyzet: Értékeink háborúja

Szép sorban nőnek ki a szent magyar anyaföldből azok a megyei értéktár bizottságok, melyek missziója, hogy felkutassák, összefogják, majd menedzseljék az adott megye legfőbb értékeit - Tarnavölgyi Gergely jegyzete.

Azokat, melyekre büszkeségtől dagadó kebellel gondolhat hazánk fia, mondván: ez igen, ez a miénk! A piramis csúcsa, avagy a totális megdicsőülés maga a hungarikummá való minősítés lenne, melynek révén az adott termék, szolgáltatás, épület, gasztronómiai remek a hallhatatlanságtól akár a halhatatlanságig juthat.

Ez mind szép és jó, de a gyakorlatban mire jó ez az egész? - hangzik a profán kérdés. Talán arra, hogy az országos köztudatból eddig hiányzó települések kerülhetnének fel a turisztikai térképre, amiből profitálhat az egyén és a közösség is. Mert biztos vagyok abban, hogy sokan választanák úticélul megyénket, hogy megízleljék, kipróbálják, megvásárolják azokat az ételeket, italokat, szolgáltatásokat, termékeket, melyek évtizedek óta formálják egy helyi közösség identitását, csak épp az ország bizonyos szegleteiben még a kutya sem hallott róluk, „köszönhetően” a nem megfelelő színvonalú marketingnek, uram bocsá’ annak teljes hiányának. Nos, a bizottságok ezt az űrt is hivatottak pótolni.

Kibontakozóban tehát egy, az „kutasd fel szűkebb pátriád, s annak értékeit” című országos társasjáték, melyben minden megye célja, hogy minél izmosabb helyi értékekkel rukkoljon elő. A versengés szó ez esetben persze idézőjeles, hisz vesztesek nincsenek. Csak győztesek, akik a csúcsra küzdhetik fel magukat akkor, ha bekerülnének a hazai hungarikumok közé. Szép kihívás, mely során nemes küzdelem várható.

Tarnavölgyi Gergely