A tűzszünetben sincs tétlenkedés

Nyíregyháza - Öt éve sikeresen őrködnek a grúziai béke fölött az uniós misszió tagjai. Interjú Fülöp Gergellyel, az EU grúziai megfigyelő missziójának volt sajtótisztjével.

Tűzszünetre vigyázó uniós egység sajtótisztjeként dolgozott Grúziában Fülöp Gergely, akit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjeként ismerhettek meg olvasóink. Nemrég számos élménnyel és sok tapasztalattal tért vissza, és a mai nappal állt újra szolgálatba munkahelyén.

Hogyan, s mikor került ki Grúzia nem épp nyugodt vidékére?

Fülöp Gergely: Főkapitány úr jóváhagyásával pályáztam meg ezt a kiküldetést, majd a többlépcsős kiválasztási folyamat végén, brüsszeli jóváhagyást követően kezdtem meg a szolgálatot az Európai Unió megfigyelő missziójánál: 2011. szeptember 26-án utaztam, 27-én már munkába is álltam, és két évig dolgoztam kint.

Miért van szükség nemzetközi erőkre Grúziában?

Fülöp Gergely: Grúzia két területe, Dél-Oszétia és Abházia addig is fegyveres konfliktusokkal járó függetlenségi törekvése 2008-ban háborúvá fajult; Grúzia ekkor próbálta meg ismét ellenőrzése alá vonni az előbbit, ám az ott állomásozó orosz békefenntartók ezt támadásként, valamint az általuk később függetlennek ítélt szakadár területek elleni agresszióként értékelték. A Grúzia és Oroszország között 2008 nyarán kirobbanó 5 napos háborút az Európai Unió által tető alá hozott tűzszünet zárta le. Ezt felügyeli azóta is az uniós misszió, de a két határvonalon tovább is tapintható a feszültség, grúz rendőrök, orosz határőrök és a szakadár hatóságok fegyveres erői néznek egymással farkasszemet.

Nyugtasson meg minket, hogy nem fenyeget újabb háború.

Fülöp Gergely: A misszió elsődleges feladata az volt, hogy ellenőrizze a békeszerződés betartását, és előzze meg egy újabb konfliktus kirobbanását. A misszió eredményesen teljesíti küldetését, mert 2008 óta nem újult ki a háború, sikerült megőrizni a tűzszünetet. Az EU-s szerepvállalás szükségessége azon kevés dolgok egyike, amiben egyetértenek a grúzok, az oroszok, és a szakadár területek hatóságai is.

Miből állt az Ön munkája?

Fülöp Gergely: A megfigyelő kontingens központjában dolgoztam, a sajtótiszti feladatokat láttam el, a misszió kommunikációját szerveztem. A munkaidő (alkalmazkodva a grúz szokásokhoz) 9 órakor kezdődött és este fél 6-ig tartott, de az én munkám kicsit eltért ettől, fél 8-ra mentem az irodámba, s eleinte napi átlagban napi 12 órát dolgoztam. A napi rutinhoz tartozott a sajtófigyelés: a grúz kollégáimtól kaptam reggelente egy kb. 10 oldalas szemlét, amelyből én állítottam össze egy angol nyelvű prezentációt a reggeli értekezletre. Emellett én feleltem többek között a misszió weblapjáért is, a napi kommunikációért és a közösségi portálos megjelenésért. Utóbbira különösen büszke voltam, szinte sajnáltam átadni másnak.

Milyen közösség várta, kik voltak a munkatársai?

Fülöp Gergely: Elvileg négy emberből állt fel a csapatunk, a Press and Public Information Office, rajtam kívül volt benne két grúz hölgy, három hónap elteltével egy angol férfi érkezett, aki korábban brit miniszterelnöki szóvivőként is dolgozott. Másfél év után ismét egyedüli nemzetközi munkatársként vittem a sajtórészleget pár hónapig, végül egy belga nő csatlakozott hozzánk..

Mit lehet tudni a járőregységekről? Ezek akár harcba is bocsátkozhatnak?

Fülöp Gergely: Ez egy fegyvertelen misszió, amelyet az EU mintegy kétszáz megfigyelővel biztosít. Épp a fegyvertelenség a lényege, hisz elég nagy a feszültség ezeken a területeken, ha megjelenne még egy felfegyverzett egység, rontana a helyzeten. A misszió feladata a megfigyelésen kívül a jelentéstétel volt, Brüsszelben az uniós vezetés a mi jelentéseink alapján alakította a dél-kaukázusi politikáját. Az EU igyekszik az USA-val és valamennyi érintett féllel közösen elsimítani ezt a konfliktust, de a felek álláspontja nehezen közeledik egymáshoz. Időnként én is részt vettem járőr szolgálatban, a határzónába csak páncélozott járművekkel hajthattunk be, s ott kellett lenni mindenkinél a golyóálló mellénynek és sisaknak, hogy szükség esetén felvegyük.

Milyen volt a viszony a lakossággal? Sok múlhatott ezen.

Fülöp Gergely: Ha nehezen is, de a helyiek átjárhattak a határvonalon, így tőlük is kértünk és kaptunk információkat. Időnként határtalálkozókat is szerveztünk a konfliktusban érintett felekkel, javaslatokkal élve az emberek életkörülményeinek javítására. Sokszor vettek őrizetbe olyan embereket, akik átjártak rokont látogatni, temetőt gondozni, gyümölcsöt szedni- mi pedig közbenjártunk a mielőbbi szabadon bocsátásuk érdekében. Ez a vidék évszázadokon át egy terület volt, ahová most mesterséges határt húztak. Családokat, telkeket vágtak ketté, amit a helyieknek nagyon nehéz feldolgozni.

Mintha Wass Albertet olvasna az ember…

Fülöp Gergely: Igen, valahogy így van, csak itt 4-5 éve történtek az események, ezért elevenebb a seb.

Került éles helyzetbe a két év alatt?

Fülöp Gergely: Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy az összes, konfliktusban érintett fél elismerte a misszió létjogosultságát és szükségességét, ezért mi nem voltunk célpont. A misszió öt éve alatt egyetlen egyszer érte támadás a kontingenst, akkor sajnos egy halálos áldozatot is követelt, máig sem tudni teljesen az okát. A terület ugyanakkor veszélyes volt, mert a háború alatt elaknásították, fel nem robbant gránátok, bombák miatt nem volt tanácsos letérni a kijelölt útvonalról, de előfordult, hogy a mi járőrterületünkön is aknára futott egy civil teherautó.

Ki gondoskodott az Önök védelméről?

Fülöp Gerely: Ez a missziós kontingenst meghívó ország feladata, esetünkben ezt Grúzia látta el. Persze a missziónak is meg vannak a saját biztonsági tisztjei, ők a biztonsági rendszabályok kidolgozásáért és betartásáért feleltek. Bárhová mentünk, előre be kellett jelentkezni, a központban mindig tudták, mikor merre járunk. Voltak egyéb veszélyek is: például sok a mérges kígyó vagy gyakoriak a földrengések, de ezekre mindre felkészítettek minket. Grúziában a legnagyobb veszélyt a közlekedés jelentette. A helyiek közlekedési morálja elképesztő: nem nagyon tisztelnek semmit és senkit – fel is lélegeztem, amikor hazaértem…

Mit csinált szabadidejében? Hová tudott menni ott?

Fülöp Gergely: A biztonsági előírások betartásával a két határzónát leszámítva szabadidőben bárhová mehettünk. Hétvégeken, összegyűjtött szabadnapjaimon, ha éppen nem tudtam hazajönni, éltem is a lehetőséggel: Grúzia természeti földrajza csodálatos, a Kaukázus gyönyörű. Az egyik kedvenc helyem egy 2400 méter magasan fekvő kolostor volt, amely mellett ott magasodtak az 5000 méteres hegycsúcsok az örök hótakaróval. Ebben az országban meg lehet tenni, hogy valaki síel egy jót, aztán néhány órás autóúttal a Fekete-tengerben fürdik. Maguk a falvak , amelyekben elképzelhetetlen szegénység uralkodik, festői környezetben pompáznak. A szegénység ellenére az emberek roppant kedvesek, azt mondják: a vendég Isten ajándéka, és úgy is fogadják őket. Magam is jártam olyan kis faluban, ahol az embereknek szinte semmijük sem volt, mégis beszaladtak a házba, és egy tál almát hoztak ki nekünk, pedig tudtuk, hogy nekik is alig van mit enniük.

Tudták, honnan érkezett, hol van Magyarország? Elhangzott Puskás neve?

Fülöp Gergely: A misszióban dolgozó kollégák természetesen tudtak Magyarországról, a helyi lakosság azonban nem minden esetben - de aki tudott rólunk, az Puskást is emlegette, sőt! Egyszer egy taxis arról is felvilágosított, hogy Nyilasi hányas számú mezben játszott. Tbilisziben pedig amikor egyszer a bolhapiacon hangosan számolgattam az árat forintban, az árus felkiáltott: „Magyar? Akkor feléért odaadom!” Ő még a szovjet hadsereg kötelékében járt Magyarországon.

Sok időt fordított arra, hogy megismerje az országot - emlékezetes képek, jelenetek?

Fülöp Gergely: Sok ilyen van. Az egyik Sztálin szülővárosa, Gori, ahol múzeum őrzi a diktátor emlékét. Sokak számára Sztálin ma is egy pozitív hős ott, egyrészt mert ő a legismertebb grúz, másrészt nem zsarnokként tekintenek rá, aki milliókat ölt meg, hanem aki megvédte a világot a fasizmustól. Több vidéki településen idén visszaállították a mellszobrát, arcképével és egyéb relikviáival pedig úton-útfélen találkozni.

Volt olyan pillanat a két év alatt, amikor úgy érezte: nem kellet volna elvállalni ezt a küldetést?

Fülöp Gergely: Egy kihívásokkal és honvággyal teli időszak volt, hiányzott a család, de ezzel meg kellett birkózni. Egy pillanatra sem bántam meg, hogy kimentem, unalmas pedig egy percig sem volt.

A nemzetközi tapasztalat, rutin már adott - van-e újabb terv?

Fülöp Gergely: Ezen a kiküldetésen a szakterületemhez kötődve szereztem fontos tapasztalatokat, amelyeket az itthoni munkám során hasznosíthatok. Nem kizárt, hogy a jövőben egyszer világ valamely más pontján bővítem ismereteimet.