Nyíregyháza hírei

2013.12.19. 09:43

Park a tízemeletesek között

Nyíregyháza - A ligetes park kialakításával egy régi álma vált valóra a lakótelepen élőknek.

Nyíregyháza - A ligetes park kialakításával egy régi álma vált valóra a lakótelepen élőknek.

 Újabb jelentős szakaszához érkezett a város legfiatalabb, és egyik legnépesebb lakótelepének rehabilitációs programja, amelyre az önkormányzat sikeresen pályázott, és 250 millió forintot nyert.

– Örökösföld fejlődik, s végre elérkezett ez a pillanat is, átadhatjuk a megújult ligetes parkot a lakótelepen élőknek – fogalmazott dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, amikor átadta a 20 ezer négyzetméteres, tízemeletes épületek között már régóta megújulásra váró zöldfelületet. – A Fazekas János tér mindig központi hely volt a lakótelepen, a most elkészült parknak köszönhetően élettel is megtelhet – folytatta a polgármester.

A 30 méteres sugarú parkot minden irányból sétányok kötik össze, s ez megteremti az átjárás lehetőségét is. Itt figyelembe vették a lakók igényeit is, hiszen többen jelezték, gyöngykavics borítás helyett szilárd burkolatra van szükség a jelentős gyalogosforgalom miatt. A 43 millió forint összköltségvetésű projektelem részként augusztus 6-a és december 6-a között kiépítették a közvilágítást és padokat helyeztek ki, fákat ültettek és teljesen megújult a téren lévő játszótér is.

Napelem az épületeken

– Az elmúlt 3 évben több fejlesztést történt a lakótelepen, mint az azt megelőző, rendszerváltás óta eltelt időszakban. A közterületi rehabilitáció csupán egyetlen eleme volt a projektnek – hangsúlyozta Magera Tibor önkormányzati képviselő. Korábban a Tündérkert Óvoda Margaréta és Kikelet tagintézményében is jelentős korszerűsítést történt. A homlokzat hőszigetelésen túl többek között megújult a villámvédelmi rendszer, kicserélték az ajtókat és ablakokat, rendbe tették az előtetőt és a napárnyékolót és a kerámia lapburkolatokat is kicserélték.

Szintén a negyedmilliárdos program részeként a tér két oldalán álló tízemeletes társasházakból tízben hálózatra kapcsolt polykristályos kiserőművek telepítésével energetikai fejlesztés történt.

– A napelemes, áramtermelő rendszerek segítségével az épületek közös költsége jelentősen csökkenhet – említette a képviselő. S még nincs vége az örökösföldi fejlesztéseknek, hiszen a tervek szerint tavasszal elkezdődik mintegy 440 millió forintból a Móra Ferenc Általános Iskola felújítása.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!