2014.02.11. 17:07
A tudománynak szentelte az életét - In memoriam: Dr. Loós Tibor
Nyíregyháza - Eltávozott egy csupa szív, a gyermekekért, az emberekért egész életén át tenni akaró ember.
Nyíregyháza - Eltávozott egy csupa szív, a gyermekekért, az emberekért egész életén át tenni akaró ember.
Dr. Loós Tibor gyermek-tüdőgyógyász, a Jósa András Oktatókórház nyugalmazott osztályvezető főorvosa, az orvostudományok kandidátusa, Nyíregyháza város díszpolgára 90 évet élt.
„Szarvaskendet nehéz megtalálni a térképen az ország nyugati szegletében: itt született 1924. július 19-én a kántortanító fiaként, majd Rajkán tanult, a Soproni Evangélikus líceumban érettségizett, ahonnan egyenesen vezetett az útja az ELTE Orvostudományi Karára, itt 1950-ben nyújtották át neki a diplomát. A Szabadsághegyi gyermekszanatóriumban segédorvos, a szentgotthárdi iskolaszanatóriumban alorvos, s 1955-ben már osztályvezető főorvos Nyíregyházán, a frissen átadott Sóstói úti kórház gyermek-tüdőosztályán.
– Azok egyike voltam, akik alapító orvosai lehettünk a Sóstói erdőben avatott új intézménynek. Érdeklődésem kezdetektől a tüdőbetegség gyógyítása iránt nyilvánult meg, s mint köztudott, akkoriban az egyik legfertőzöttebb terület Szabolcs megye volt, jöttem hát, hogy gyógyítsam e félelmetes kór betegeit, főként a gyermekeket.” – írtuk lapunk 2011. október 20-ai számában, amikor a kiváló orvost mutatta be dr. Angyal Sándor a Kelet arcképcsarnoka rovatban.
Szakorvos társaival együtt a megyében elsőként foglakozott a gyermekkori asthma bronchiale diagnosztikájával és kezelésével. Számos légúti idegen testet távolított el és derített ki légutakban található rendellenességeket.
„A szakma nekem évtizedeken át hivatás volt, akárcsak a gyógyítás. Számos területen végeztem kutatást a gyermekkori tbc-s megbetegedésektől a légutak fejlődési rendellenességeinek feltárása és kezelése terén – fogalmazott akkor Loós doktor. Ezeket ismerte el a szakma 1968-ban az orvostudományok kandidátusa címmel. Élete egyik kiemelkedő napja volt, amikor 1993-ban Nyíregyháza díszpolgára lett.
A gyógyító munka nyugdíjasként sem szűnt meg számára, tovább dolgozott a tüdőgondozói szakrendelésen, szakértelmére, emberséges gyógyító munkájára mindig számítani lehetett. A tudomány élete része volt nyugdíjasként is, konferenciákon, tudományos tanácskozásokon képviselte a szakmát. Emberként, orvosként küzdött egy egészségesebb, szebb életért. Munkája, tudása, eleganciája követendő, olyan értékek, melyek emlékét örökké itt tartják.
Dr. Loós Tibort február 14-én 14 órakor helyezik örök nyugalomra az Északi temetőben.
KM