Nyíregyháza hírei

2014.03.25. 09:37

Az első orvosnők Szabolcsban

Nyíregyháza - A megyében élő doktornők hivatásuk gyakorlása mellett a településük társadalmi életének központi alakjai is voltak.

Nyíregyháza - A megyében élő doktornők hivatásuk gyakorlása mellett a településük társadalmi életének központi alakjai is voltak.Manapság, amikor az orvosok több mint fele a „gyengébb nemhez” tartozik, elképzelhetetlen, hogy alig több mint egy évszázada, milyen nehezen volt elérhető az orvosi diploma megszerzése a hölgyek számára. Dr. Kührner Éva a Nyíregyházi Főiskola Központi Könyvtárának teadélutánján idézte meg a múltat:

– Magyarországon csak 1895-től vált lehetségessé, hogy a nők orvosi-, gyógyszerészi- és bölcsészkarokon tanuljanak – kezdte érdekes fejtegetését.

– Egyetemi tanulmányaik folytatására jelentős hatással voltak a világ eseményei is. Az első világháborúban, míg a férfiak háborúztak, a hölgyek nagyobb számban tanulhattak. 1917-ben már 30 nő szerzett orvosi diplomát az akkor létező pesti és kolozsvári orvoskarokon. A háborút követően aztán a katonaviselt férfiaké volt az elsőbbség, olyannyira, hogy 1922-ben nem is vettek fel nőket a pesti orvoskarra. A trianoni döntés után újabb orvoskarok létesültek – 1921-ben Debrecenben és Szegeden, 1923-ban Pécsen –, ami jelentősen megnövelte a felvehető hallgatók, köztük a nők számát. A gazdasági világválság eredményeként ismét hátrányba kerültek a nők. Ezek a történések hatással voltak az orvosnők Szabolcs megyei megjelenésére is.

KM-LTL

Bővebben a Kelet-Magyarország 2014. március 25-i számában és a www.kelet.hu oldalon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!