Nyíregyháza hírei

2014.06.29. 17:39

Három gyermeket és egy felnőttet vitt kórházba a mentő egy karambol nyomán

Nyíregyháza - Egy Seat és egy Ford ütközött egymással vasárnap délután Nyíregyházán, a Jósa András kórház hátsó bejáratától kb. 100 méterre.

Nyíregyháza - Egy Seat és egy Ford ütközött egymással vasárnap délután Nyíregyházán, a Jósa András kórház hátsó bejáratától kb. 100 méterre.

Az elsődleges információ szerint egy Seat tartott vasárnap délután a Család utcán a Nagyvárad utca felé. Az autónak át kellett jutnia a mindig nagy forgalmú Orosi úton, a gépkocsivezető a kereszteződésnél megállt, és amikor az előtte lévő busz jobbra kanyarodott, ő is megkezdte a menővert. A hiba talán itt volt, mert a busz a kiegészítő zöldre is kanyarodhat, ugyanakkor a védett úton, a sofőr elmondása szerint szabad jelzésen haladt egyenesen a belváros irányából egy Ford, és a két autó összeütközött. A szegélykövekre fellökött Seat totálkáros lett, a benne ülőket a mentő könnyű sérülés miatt elvitte. A rendőrség lezárta a balesetben érintett területet és eljárást indított a felelősség megállapítására. Az anyagi kár első becslésre meghaladja a 2 millió forintot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!