Nyíregyháza hírei

2014.08.06. 08:43

Egy rekonstrukció kihívásai

Nyíregyháza - A tulajdonos bízik benne, hogy a lehető leghamarabb befejeződhet az épület felújítása.

Nyíregyháza - A tulajdonos bízik benne, hogy a lehető leghamarabb befejeződhet az épület felújítása.

– A sétálóutcában járva gyakran merült fel a kérdés bennem, vajon a Dózsa György út 5. szám alatti épület, utolsóként a korzón, mikor újul meg? Évek óta nézzük a felállványozott homlokzatot, az épület előtti konténert. Látszik, hogy dolgoznak a munkások, ám jó lenne tudni, meddig tart még ez a „lefátyolozott” állapot? – írta szerkesztőségünknek küldött levelében Tóth Attila, nyíregyházi olvasónk.

Falat erősítettek

A kérdést feltettük Gombos Jánosnak, a tulajdonos Gúla Kft. ügyvezetőjének is.


Gombos János: Az épület korából adódóan mindig új gondokkal szembesülünk


– Valóban, több mint három éve tart az épület korszerűsítése, de éppen a korából adódóan mindig új kihívásokkal, nem várt gondokkal szembesülünk. Ez év tavaszán elkezdtük a 100 évesnél is idősebb épületen a tetőfelújítást és a héjazatcserét, de a bontáskor azzal szembesültünk, hogy a tetőszerkezet nem újítható fel, teljesen el kell bontani. S, hogy még „csavarosabb” legyen a történet, kiderült, hogy a tetőszerkezet tartja a díszített oromfalat – sorolta az ügyvezető.

A várossal is egyeztetve az a döntés született, egy cél legyen: az oromfal is megmaradjon és régi pompájában tündököljön a felújítást követően, de természetesen a tetőcsere is elkészüljön.

– Időt, munkát és anyagi ráfordítást igényelt a fal megerősítése, ami nélkül nem kezdhettük el a tető bontását és az új héjazat építését – avat a részletekbe Gombos János. Jelenleg ez utóbbit végzik, s a homlokzat szépítése is folyamatban van, azonban csak a héjazat elhelyezését követően fejezhető be a festés. Ám még ekkor következik a földszinthez tartozó homlokzati felület és az ahhoz kapcsolódó lábazat rendbe tétele.

Közös érdek

– Ehhez a porral és zajjal járó munkához csak akkor tudunk hozzákezdeni, ha a teraszok késő őszre, télre bezárnak, és a szabadban ücsörgő vendégeket nem zavarja a felújítás – említi az építési szakember, és ma is úgy fogalmaz, mint a kivitelezés kezdetekor: a négyszintes épületen a teljes homlokzatot az eredeti állapotában, tündöklő színeivel állítják helyre, és újra régi pompájukba kerülnek gipsz­stukkók és rozetták, cserélik a homlokzati ablakokat. Az épületnek nem csupán a sétálóutca felőli frontja, hanem a belső udvara is megújul.

– Minden erőnkkel arra törekszünk, hogy a lehető leghamarabb be tudjuk fejezni a rekonstrukciót. Egy régi terv és álom válik majd ezzel valóra, s úgy érezzük, nemcsak nekünk, hanem a városlakóknak és a városnak is fontos, hogy ez az impozáns épület megszépüljön – mondta Gombos János.

Folyamatos egyeztetés

Az ügyvezető szavait támasztotta alá Rendes Sándor, az önkormányzat sajtószóvivője is, aki a felújítással kapcsolatban elmondta: – Az épület tulajdonosával folyamatosan egyeztetünk a rendezvények miatt, a munkák során mindig figyelemmel volt a város programjaira. Nagyon bízunk benne, hogy az épület minél hamarabb régi pompájában díszíti majd ismét a város sétáló utcáját.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!