Fesztiválnapló: "Tapintható a feszültség"

Késő délután látjuk újra egymást, de mint kiderül, már csak négyen vagyunk – egyik társunk annyira megbetegedett, hogy nem tarthat velünk – innen kívánunk neki mihamarabbi gyógyulást. Csáki Alexandra fesztiválnaplója a Vidor fesztiválról.

Tapintható a feszültség, ahogy mindenki, én is szeretnék jó benyomást kelteni, igyekszem hát nem feltűnően zizegni, amikor Makk Károly belép a tárgyaló ajtaján. Kék ing, barna nadrág, mokaszin – zokni nélkül. Elegáns, mosolygós és végtelenül udvarias, ahogy a kezét nyújtja bemutatkozáskor. Hellyel kínál, bort bont és koccintunk. Mosolygunk, majd az általa kért sorrendben ülünk le, mert mint mondja, így könnyebben megjegyzi a neveket. Néhány mondat magunkról, majd néhány rövid anekdota tőle, amibe felesége, Hanna is bele-beleszól, hozzáfűz egy-egy gondolatot.

Három előadást értékelünk az első körben, véleményt mondunk a szereplőkről, a díszletről, a zenéről, a rendezésről – de Makk Károly főként arra kíváncsi, milyen érzést kelt bennünk, ami a színpadon történt. Élménybeszámolónk közös beszélgetésbe csap át, bólogatunk, agitálunk, alkudozunk – gyakran belevigyorgunk a műsorfüzetbe a Makk-házaspár kedves civakodását hallgatva. Ezeket az eszmecseréket szinte mindig kopogás szakítja félbe, ami jelzi, ideje indulni, kezdődik egy újabb darab.

A hétfői színházi menü egy nagyon könnyed, mezítlábas saláta, amit forrongó bányavízzel öblítünk le. A nagyszínpadi vígjátékról a szünetben sem szólunk sokat, a második felvonás előtt még megszámoljuk a felszabadult ülőhelyeket, de lélekben már a korhatáros trilógia utolsó darabjára készülünk, mint kiderült, okkal: ez esetben a székely szűkszavúság súlyos titkokat takar, és feledhetetlen alakításokra ad lehetőséget.

Csáki Alexandra