Nyíregyházi huszárok az első világháborúban

Nyíregyháza - „Előttünk jobbról meg igen erős harc tombolt, mert a muszka minket megkerülve utolérte gyalogságunkat.”

Az I. világháború első hónapjai nem azt a sikert hozták, melyet a legfelsőbb hadvezetőség várt. Galíciában az orosz túlerő már 1914. szeptember elején éreztette hatását, az osztrák- magyar csapatok mindenütt rendre visszavonultak Krakkó felé, mely visszavonulás néha a rendezetlen hátrafelé özönlésbe fulladt. Erről írt érzékletesen Máriássy László főhadnagy, a nyíregyházi 5/II. honvédhuszár osztály egyik szakaszparancsnoka 1914 szeptemberében.

A muszka minden oldalról lőtt

„Hajnali 3-kor már lovon ültünk újra, és meneteltünk a tegnap reggel óta szakadó esőben. Ember, állat, bőrig ázva, egy száraz folt sincs rajtunk. Megbetegszik itt mindenki. Megyünk, senki sem tudja meddig, hová? Megyünk tovább, hátha kijutunk a körből. Élelmünk nincs. Száraz cvibak (kétszersült) darabot találtam málhatáskámban, azt rágom, hogy legyen valami a gyomromban. Szegény huszárjaim káposztacsutkát, tarlórépát szednek a rövid pihenők alatt, az reggelijük, ebédjük és vacsorájuk. Nekem az a legkellemetlenebb, hogy cigarettám is elfogyott.

Kochanowkán állottunk meg hosszú pihenőre. Két lovas hadosztály vonult el ott mellettünk. Mi csak álltunk, megint arra várva, hogy belénk csapjon valami.

Cselák, polyák, lemaradozó bakacsürhék kerültek ezután elő valahonnan, akik csak arra látszottak várni, hogy a muszka utolérje és elfogja őket. Mint a sáskahad árasztották el a falut felfalva mindent, ami ehető volt.

Dandárunk marhát és disznót vásároltatott, hogy végre legyen mit enni kiéhezett embereinknek. Huszárjaink éppen a nyers húst darabolták, amikor megint közénk vágtak a srapnelek. Az egyik éppen a dandárparancsnok feje felett robbant szét, mire gyorsan lóra vezényelt. Hamarosan felcihelődtünk, de hiába lőtt a muszka, huszárjaink nem hagyták ott a húst, felszedték biz azt. Némelyik előtt egy fél disznó, másik előtt egy marhacomb is feküdt a nyeregkápán, de ott nem hagyta volna a fél világért sem.

Ezután egy hídhoz mentünk, de mielőtt átkeltünk volna, jött a parancs, hogy biztosítsuk a hadosztály elvonulását. Megálltunk, a biztosító részek kimentek, a muszka meg minden oldalról erősen lőtt. Itt megint nagyon csúnya dolgot láttam. Az erős tűz alatt tartott kis hídra özönlött a lovasság és a menekülő lakosság. A szekerek egymás után fordultak be a vízbe, a szerszámaikat elszakított hámoslovak pedig össze-vissza nyargalásztak. Ebben a tumultusban egy időben ért a hídhoz egy közös huszár és egy dragonyos század, melyeknek parancsnokai, elsőbbségüket vitatva veszekedtek egymással. A vita annyira elfajult, hogy megtörtént az a szégyenletes dolog, hogy a két parancsnok pisztolyt fogott egymásra, de mielőtt használták volna, legénységük áttolta őket a hídon.”

Elcsípték a gazembereket

„Végre megindulhattunk mi is, de akkor már igen erős tűzzel árasztott el a muszka két oldalról és hátulról is. Előttünk jobbról meg igen erős harc tombolt, mert a muszka minket megkerülve utolérte gyalogságunkat. Nemsokára nekünk jött jobbról az ellenséges gyalogság és alaposan összelövöldözött. Magunk sem értettük, hogyan, de mégis sikerült elérnünk Szklót és Krakowiectől keletre az egyik hídon átkeltünk.

Hát mégis kijutottunk az üldöző muszkák karmai közül és a Szklót védő gyalogság mögött, végre megpihenhettünk. Sarnyban táboroztunk le, ahol egy tréntől zabot, kenyeret és konzervet vételeztünk fel.

A visszavonuló vonatoknál felháborító dolgokat láttunk. Egy menekülő lőszeroszlop, hogy könnyebben haladhasson egész muníció készletét kiszórta, úgyhogy az út tele van szétszórt srapnelokkal és gránátokkal. A gazembereket el is csíptük és remélhetőleg el is veszik méltó büntetésüket.

Annál jobban lehet becsülni a mi derék jó huszárjainkat, akik ezekben a válságos napokban is mesésen tartják magukat. Éppen olyan fegyelmezettek most is, mint békében, nem zúgolódnak, még viccelnek is néha. Arról pedig, hogy egy is elmaradna századától, szó sem lehet. Hiába! A magyar veszélyben és nélkülözések között is magyar marad!”

Dr. Bene János