Nyíregyháza hírei

2014.09.22. 15:39

Önkormányzati választások 2014 | Változást Nyíregyházáért Szövetség-sajtótájékoztató

Nyíregyháza – Mi került itt 25 millió forintba? – mutatott körbe a Huszár téri játszótéren Póka Imre, a Változást Nyíregyházáért Szövetség képviselő-jelöltje, majd elmondta: elméletileg ennyi pénzt fordított a város önkormányzata – pályázat keretében – a sportcentrum létrehozására, ahol játszóhelyek, park, kreatív mászófal, festett játékok, sportpálya és hintázóhely fogadja a sportbarátokat.

– A valóságban számos projektelem hiányzik, a lipityóka és a kosárpalánk kifejezetten életveszélyes. A kötelező projekt hirdetmények sincsenek kihelyezve, talán, mert ezekből kiderülne, mennyi mindent kellett volna megvalósítani a 25 milliós keretből – mesélte Póka Imre. Nagy László polgármester-jelölt hangsúlyozta: joggal várják el a Huszártelepen élők, hogy ne „hintázzák át” őket, és ne érezzék magukat másodrendű állampolgároknak a megyeszékhelyen. – A szociális rehabilitáció, vagyis az itt élők életkörülményeinek javítása hangsúlyos eleme a programunknak – tette hozzá.

Reagálás

– Ha a baloldali összefogás képviselői részt vettek volna a bizottságok munkájában, nem állítanának blődségeket. Feltennénk a kérdést a szocialistáknak: miért nem tettek semmit 2010-ig az itt élőkért? Miért zárták be az iskolát, miért hagyták az épületeket szétmállani? Miért nem építettek ki kamerarendszert, miért nem nyitottak rendőrőrsöt, alapítottak polgárőrséget, az itt lakóknak miért nem szerveztek programokat? Mi megtettük – írta Fesztóry Sándor, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!