2014.10.28. 17:06
Gyorsabban fizet az adós
Nyíregyháza - Milliárdos tartozás gyors rendezésében is segített már a bő egy éve létrehozott szervezet.
Nyíregyháza - Milliárdos tartozás gyors rendezésében is segített már a bő egy éve létrehozott szervezet.
Határozottan meggyorsította a körbetartozásos viták rendezését a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett létrehozott, 2013. július 1-től működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ).
– Kedvezően fogadta a szakma a kezdeményezést és az eddigi gyakorlatot – jelentette ki a TSZSZ elnöke, Máté Miklós Nyíregyházán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál kedden tartott szakmai programon.
A másfél év alatt több mint száz esetben keresték meg az érintettek a TSZSZ-t, s minden harmadik zárult a felek közötti megegyezéssel. Szomorú tapasztalat, hogy a hagyományos bírósági eljárás során egy-egy ügy akár 10 évig is eltarthatott, ám a szakértői véleményre támaszkodva a bíróság kiemelten kezeli azokat, így legfeljebb egy évig húzódhat a döntés folyamata.