utazás

2019.11.02. 15:30

Felejthetetlen túra az őskori „iparvidéken”

A Nyíregyházi Egyetem hallgatói az első barlangi ásatások színhelyére, a Szeleta-barlangba látogattak el.

A Lillafüred közelében található barlangban a 20. század elején kezdődtek meg az ásatások, melyek eredményeként a világon egyedülálló leletegyüttest sikerült feltárni.

A térségben több régészeti szempontból ígéretes barlang található, de magasan kiemelkedik közülük a Szeleta-barlang, melyben a pleisztocén korban (2,5 millió évvel ezelőtt kezdődött, és mintegy 12 ezer éve ért véget – a szerk.) élt ősember nyomára bukkantak. A különböző csontok mellett tűzhely nyomait fedezték fel a kutatók, ebből következtethetünk az emberi jelenlétre.

A barlangban

A Kadiĉ Ottokár nevéhez köthető első ásatás során több történeti korszak kultúráját is felfedezték, de a legkiemelkedőbbek a paleolit kőeszközök, melyekből mintegy 40 darabot találtak a régészek.

Korábban nem ismert lándzsahegyek is napvilágot láttak, s viszonyítási alap híján azok valódiságát sokáig kétségbe vonták. A 20. század közepéig 10 nagyszabású ásatást végeztek a térségben, s a feltárt babérlevél alakú kőeszközök alapján a nemzetközi szakirodalom Szeleta-kultúrának nevezi az itt felfedezett eszközkészítő „ipart”.

Őstörténeti helyszínek

A rendhagyó történelmi kirándulást dr. Buhály Attila, a Nyíregyházi Egyetem történésze szervezte, s kiemelte: fontosak az ilyen kirándulások, hiszen csapatépítőként szolgálnak, s alkalmat teremtenek arra is, hogy a különböző évfolyamok hallgatói megismerjék egymást.

– A csoport számára maradandó élmény volt a túra, hiszen egy olyan helyen jártunk, amely a magyar őstörténet szülőföldje. A 20. századot megelőzően a kutatók nem is gondolták, hogy hazánkban ilyen értékes lelet­anyagra lehet bukkanni. A kirándulás kiemelt célja az volt, hogy az egyetemi őstörténet­órák mellett a hallgatók a gyakorlatban is találkozzanak a korszak jellegzetes helyszíneivel, s a hozzájuk kapcsolódó leletanyaggal – ismertette a kirándulás céljait dr. Buhály Attila.

A Nyíregyházi Egyetem oktatója kiemelte: városunk egyetemének őstörténeti órájához hasonló kurzus csak a nagyobb egyetemeken van az országban, ezért az őstörténet-oktatás a Nyíregyházi Egyetem egyik különlegességének is tekinthető.

Kitörni a hétköznapokból

– A korai indulás ellenére felejthetetlen volt számunkra az utazás. Leendő történelemtanárként nagy érdeklődéssel jártuk körbe ezt az európai jelentőségű őstörténeti nevezetességet. Dr. Buhály Attila tanár úr sokat mesélt nekünk az itt végzett feltárásokról, s az egykor itt élő ősközösségek mindennapjairól – számolt be a történelmi kirándulásról Bereczki Regina és Bacskai Ádám, akik mindketten az egyetem történelem szakos hallgatói.

A tó

– A túraútvonal számomra meglehetősen hosszú – mintegy 40 perces – volt, s nem könnyítették meg a dolgunkat a nehéz terepviszonyok sem, de minden nehézségért kárpótolt minket a remek időjárás és az a leírhatatlan panoráma, ami a Szinva völgyére nyílik – erről már Molnár Eszter másodéves egyetemi hallgató számolt be lapunknak. Hozzátette: a régészek igen értékes leletegyüttesre bukkantak a barlangban, melyek közül kiemelkednek az ún. Szeleta-szakócák.

– A barlangnak nagyon egyedi kultúrája van, az említett szakócák a világ más tájain nem fellelhetők. Az üreg falán fekete vonallal jelölték a kutatók, hol helyezkedett el az eredeti talaj. Érdekes, hogy több méter vastagságban távolították el a rétegeket ahhoz, hogy felszínre kerüljenek a ­Szeleta-kultúra páratlan kincsei – sorolta a barlang látványosságait Molnár Eszter.

MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!