Fatum-Nyíregyháza – Mint a régi szép időkben

Nem hiába fogadkozott a nyíregyházi csapat, amely elérte célját: hosszú idő után ismét kupadöntőt játszhat
Nem hiába fogadkozott a nyíregyházi csapat, amely elérte célját: hosszú idő után ismét kupadöntőt játszhat - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A Fatum nem élhet a siker bűvöletében, hétfőn már bajnoki meccset vív – ismét a Vasassal.


Régen volt, de igaz volt. Mármint, amikor a nyíregyházi női röplabdacsapat abszolút a csúcson „járt”. A sorozatos bajnoki címek mellett a kilencvenes évek végétől zsinórban tízszer mutatta meg magát a Magyar Kupa-döntőben – ötször diadalmaskodva. A legutóbbi sikert 2007-ben jegyzi a statisztika, míg az eddigi utolsó finálét, 2009-ben a Vasassal szemben bukta el a nyírségi együttes.

Hosszú böjtöt tartott tehát a klub, amely alaposan „kiéhezett” az újabb alkalomra. A lehetőség pedig immár adott az étvágy csillapítására, mivel március derekán ismét döntőt vívhat – Érden. Mindez – ilyen a sors – a Vasas elleni kettős győzelemmel harcolta ki a Horváth András irányította hölgykoszorú. Holott a a fővárosi visszavágó melegnek ígérkezett, még úgy is, hazai pályán a 3:1-re nyert a Fatum. De a vendégek kiöltek minden félelmet azokból, akik némiképp aggódtak, vita nélkül kerekedtek felül a párharcban.

– Egy kicsit talán nehezebben indultunk, eleinte vétettünk néhány hibát, de ezen a gondon hamar túllendültünk – ecsetelte a csütörtöki esti Vasas elleni összecsapás eseményeit Horváth András, a nyíregyháziak szakvezetője. – Ugyanakkor ez volt az a meccs, amelyen teljes mértékben csapatként „működtünk” a pályán, mindenben segítettük egymást, leginkább ennek köszönhetjük a sikert. Nagy fegyverténynek tartom, hogy mindkét mérkőzést megnyertük, így azt gondolom, nyugodtan mondhatjuk,megérdemelten jutottunk a döntőbe. Ahogy előzetesen nyilatkoztam, nem számolgattunk, nem két játszma behúzására koncentráltunk, győzni akartunk, így a folytatásban sem engedtünk ki. Teljesült a vágyunk, elértük egy célunkat, de sokáig nem élhetünk ennek bűvöletében. Hétfőn megint a Vasas elleni találkozó következik, ráadásul újból idegenben, senki ne higgye, hogy az egyszerű lesz…

Ami pedig a kupafrontot illeti: a másik ágról alighanem a címvédő Békéscsaba érkezik a fináléba, amely Jászberényben nyerte az első mérkőzést, és nehéz elképzelni, hogy a február 20-án esedékes visszavágón otthon hasal el.

KM-KT


Volt miért örülni: kupadöntőt vívhat a Fatum!
Nyíregyháza - A Fatum-Nyíregyháza és a Vasas női röplabdacsapata immár ötödször feszült egymásnak az aktuális évadban — a tét pedig ezúttal volt a legnagyobb. A felek a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóját vívták, amelynek első összecsapását 3:1-re nyerték a nyírségiek a Continental Arénában. A f...



Nyíregyháza.
SZON.HU






hirdetés