az ítélet jogerős

2019.08.10. 10:10

Kiutasítottak két török férfit, akik rendőrökre támadtak

Gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé két török férfit – apát és fiát -, mert rátámadtak a jogszerűen intézkedő röszkei határrendészekre – tájékoztatott a Központi Nyomozó Ügyészség.

A Németországban élő török család augusztus 6-án a röszkei autópálya-határátkelőn kilépésre várakozott. Egyikük szóváltásba keveredett egy motorossal, aki megpróbált eléjük kerülni a sorban, és az öklét rázta a feje közvetlen közelében. Egy rendőr felszólította cselekménye abbahagyására, és eltolta a motorostól.

A feldühödött vádlott az őrmester, majd egy másik rendőr ruháját is megragadta, és maga felé kezdte húzni őket, egy harmadik határrendésznek pedig leszakította a rendfokozatjelzőjét.

A másik vádlott közben megpróbálta a rendőröket eltolni az apjától.

Az őrizetbe vett két török férfi elismerte bűnösségét, az ügyészség pedig két nap múlva már bíróság elé is állította őket.

A Szegedi Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a vádlottakat egy év két hónap, másfél évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és egy évre kiutasította őket Magyarország területéről. Az ítélet jogerős.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában