szilárd kapcsolat

2019.09.10. 21:29

A magyarországi határnyitás 30. évfordulójára emlékeztek Berlinben

Itt az ideje, hogy a magyar költők új metaforákat keressenek hazájuk helyzetének jellemzésére, mert Magyarország nem kelet és nyugat között ingázó kompország többé, hanem szilárd helye van Európa közepén – hangsúlyozta Wolfgang Schäuble, a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke kedden Berlinben a magyarországi határnyitás 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.

A több száz vendég – köztük magas rangú német és magyar politikusok – részvételével tartott ünnepség másik szónoka, Kövér László, az Országgyűlés elnöke Wolfgang Schäubléhoz hasonlóan sikeresnek nevezte a magyar-német kapcsolatok utóbbi harminc évét. Kiemelte, hogy a határnyitás emlékezete és az azóta eltelt évek tapasztalatai alapján lehet bízni abban, hogy magyarok és németek a barátság és a kölcsönös tisztelet szellemében együttműködve a jövőben is komoly sikerekre hivatottak, és ezzel nagyban hozzá tudnak járulni Európa megerősítéséhez.

Schäuble: a németek azóta is hálásak Magyarországnak

Wolfgang Schäuble kijelentette, Magyarország súlyos kockázatot vállalt azzal, hogy 1989. szeptember 10-én megnyitotta határát a mintegy 200 ezer keletnémet menekült előtt, nemcsak azért, mert 80 ezer szovjet katona tartotta megszállás alatt az országot, hanem azért is, mert a Szovjetunió addig valamennyi szabadságtörekvést vérbefojtott az uralma alá hajtott térségben.

Azonban a magyarok mégis segítettek a németeknek, aminek révén az elnyomást egy „közös szabadságélmény” váltotta fel.

A németek azóta is hálásak ezért, és ez az érzés a következő évtizedekben sem szűnik meg – mondta a Bundestag elnöke. Kiemelte: a németek mindig is közös határ nélküli szomszédos országként tartották számon Magyarországot, és ez a baráti szomszédi kapcsolat 1989-ben „új dimenzióba lépett”.

Most a fárasztó hétköznapok korszakát éljük

Harminc év után elmondható, hogy már az európai „normalitás”, a „fárasztó hétköznapok” korszaka zajlik, a normalitáshoz pedig hozzátartozik, hogy a családi, szomszédsági kapcsolatokban vannak nézeteltérések.

Az „európai sokszínűséget” is az egymástól eltérő perspektívák sokasága alkotja, és az Európai Unió erényei közé tartozik az érdekek kiegyenlítése, a törekvés a kompromisszumra és a „közös európai megoldásokra” – mondta Wolfgang Schäuble. Hozzátette, hogy az EU-n belüli mozgás, letelepedés és munkavállalás szabadsága jól mutatja az eltérő nézőpontok jelentőségét. Kétségtelen, hogy ez a szabadság sok esélyt, lehetőséget jelent, különösen a fiataloknak, de félelmet is okoz, ahol elvándorlás sújtja a társadalmat. Az pedig „nem veszélytelen”, ha ezekre az érzésekre politikát építenek, hiszen „a félelmekről nem lehet tárgyalni”.

Kövér László: a magyaroknak mindig fontos volt a szabadság

Ünnepi beszédében Kövér László hangsúlyozta, hogy a magyaroknak történelmük során azért volt olyan drága a szabadság, hogy a vérüket is hajlandóak voltak ontani érte, mert egyet jelentett az önazonosság,a nyelv és a kultúra megőrzésének lehetőségével.

„Ez így volt 1956-ban és 1989-ben, és így van ma is”

- mondta az Országgyűlés elnöke.

Hangsúlyozta, hogy Európa számos súlyos kihívás előtt áll, amelyeket csak az erők összpontosításával lehet megválaszolni. Azonban „életbe vágó, és Európa jövőjét alapvetően meghatározó kérdés”, hogy ez az erőösszpontosítás„ ”a birodalmi logika szerint„, az önállóságát őrizni akaró erők legyűrésével, vagy pedig demokratikus módon, szabad akarattal és a közös érdekekre építve történik-e meg.

Kölcsönösen tanulhatunk a különbözőségekből is

”Harminc év után jogos elégedettséggel tekintünk együttműködésünk eredményeire, az együtt elért sikerekre, és a mérlegkészítés során bátran könyveljük a pozitív oldalra a harminc év során tapasztalt politikai szemléletbeli különbségeinket és nézeteltéréseinket is, hiszen

kölcsönösen tanulhatunk egymás különbözőségeiből is, ha mindig tiszteletben tudjuk tartani azokat„

- hangsúlyozta Kövér László, hozzátéve: ”mindezek együttvéve erőt és lendületet, elszánást és magabiztosságot adnak a közös munka folytatásához„.

A magyarok és a németek együttműködése egész Európának jó

Közép-Európa és Németország együttműködése alapvetően határozza meg az EU jövőjét – jelentette ki Szijjártó Péter kedden Berlinben a határnyitás 30. évfordulója alkalmából tartott Német-Magyar Fórumon.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint ”harminc éve bizonyítottuk, hogy ha magyarok és németek közösen cselekszenek és egymásra találnak, akkor az jó egész Európának„.

Németország és Közép-Európa együttműködése különösen fontos most, amikor történelmi kihívások övezik Európát

- mondta a miniszter.

Szijjártó Péter szerint köszönet és tisztelet illeti mindazokat, akik az elmúlt években ápolták a magyar-német kapcsolatokat, hitet tettek amellett, hogy különleges, több mint ezeréves kapcsolatról van szó, amelynek fontos a fenntartása. ”A közelmúltban ünnepeltük történelmünk egyik legjelentősebb eseményét, összekapcsolódott egymással a magyar szuverenitás és a német egység megteremtése.

Büszkék vagyunk arra, hogy részt vállalhattunk Németország és ezzel együtt Európa újraegyesítésében.

Harminc éve bizonyítottuk, hogy ha mi magyarok és németek közösen cselekszünk, egymásra találunk, akkor az jó egész Európának, és ez az állítás igaz a mai viszonyokra is„ – mondta.

A magyar-német kapcsolatok további javulására lehet számítani, ezt a folyamatot jelzi Angela Merkel kancellár augusztusi soproni látogatásának pozitív hangvétele, és az is, hogy a Magyar-Német Fórumot közösen nyitotta meg a magyar és a német külügyminiszter – hangsúlyozta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a rendezvény panelbeszélgetésén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában