nem ez az első ügye

2020.02.14. 11:40

Elfogták a Népfürdő utcai gyilkosság feltételezett elkövetőjét

Egy korábbi késeléssel is a 39 éves férfit gyanúsítják.

Elfogták azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte azt a nőt, akinek holttestét január közepén találták meg a főváros XIII. kerületében lévő Népfürdő utcában – közölte a rendőrség pénteken a honlapján.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, január 14-én a mentők értesítették a rendőrséget, hogy

a Népfürdő utca egyik irodaházának közelében találtak egy női holttestet. Mint kiderült a nőt olyan súlyosan bántalmazták, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) halált okozó testi sértés bűntett miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást, amely során kiderült, a nő bántalmazója a 39 éves D. Lajos volt, akit a járőrök február 12-én a IV. kerületben, az Óceánárok utca erdős területén elfogtak.

A nyomozás során feltárták, hogy

D. Lajos megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2019. szeptember 8-án a XIV. kerület Róbert Károly körúti felüljáró alatt több alkalommal megszúrt egy ott alvó férfit, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A BRFK munkatársai a férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntett, és halált okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, és javasolják letartóztatásának indítványozását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában