meghurcoltatás

2020.11.12. 21:10

A kommunista éra kitelepítéseire vonatkozó iratokat tesznek közzé Romániában

Az iratokból kiderül, kiket helyezett kényszerlakhelyre politikai okokból a Securitate.

Több tízezer, a kommunista rendszer idején történt kitelepítésekre vonatkozó iratot hoznak nyilvánosságra – közölte csütörtökön Romániában a korszak titkosrendőrségének (Securitate) aktáit tanulmányozó országos bizottság (CNSAS).

Az „átvilágítás” céljából alapított állami intézmény döntése értelmében a bizottság honlapján csaknem 56 500 iratot tesznek elérhetővé arról, hogy kiket helyezett kényszerlakhelyre politikai okokból a Securitate. A CNSAS közleménye szerint ezek az iratok jól tükrözik, hogyan korlátozta az egykori kommunista politikai titkosrendőrség a látókörébe került személyek szabad mozgását, és hogyan sértette meg alapvető emberi jogaikat.

A dokumentumok közzététele segíthet azoknak az egykori áldozatoknak és leszármazottaiknak, akik az idén elfogadott 2020/130-as törvénymódosítás értelmében anyagi juttatásra jogosultak a kommunista hatalom meghurcoltatásai miatt.

Emellett a külföldre deportált vagy börtönbüntetésre ítélt és bezárt személyek felkutatásában, valamint az egykori üldözöttek életútjának dokumentálásában is támaszt nyújthat az adatbázis – olvasható a CNSAS közleményében.

A kényszerlakhelyre való kitelepítési iratok a http://cnsas.ro/fise_cartoteca.html címen érhetők el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában