Ország-világ

2021.06.05. 11:54

A szélsőbalos Antifával is kapcsolatban állt a magyar terrorista

Az erőszaktól sem visszariadó, Nyugat-Európában a harcias iszlámmal is szövetkező Antifa nevű, a hatóságok által figyelemmel kísért szélsőbaloldali szervezettel is kereste és a hírek szerint meg is találta a kapcsolatot V. Kende, aki felesküdött az Iszlám Államra. A radikalizálódó 21 éves magyar egyetemista dzsihadista arab neve Hüsseyin Ziyad V.

Forrás: Fuszek Gábor / Blikk

Huszonegy iszlamista, köztük nem egy radikális közösséggel, csoporttal, információs csatornával szimpatizál V. Kende, a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) másodéves hallgatója, akit kedden fogott el Kecskeméten a Terrorelhárítási Központ (TEK) három beavatkozó egysége terrorcselekmények előkészülete miatt – írja a Magyar Nemzet.

Szembetűnő a fiatalember vonzódása a szélsőségesen radikális, szélsőbalos Antifa szervezethez.

Úgy tudjuk, kiemelten sokszor került kapcsolatba az interneten az Antifa Magyarország – Magyar Antifa Akciócsoporttal. A magát antifasisztaként meghatározó szervezet Nyugat-Európában,

főleg Franciaországban gyakran együttműködnek a radikális iszlamistákkal. Az antifások tagadják az állam erőszak-monopóliumát. Fegyvertáruk a polgári engedetlenségtől a csoportos, felfegyverkezve elkövetett erőszakig terjed. A hivatalos szervek sok Antifa-csoportot az erőszakra kész szélsőbaloldalhoz sorolnak és megfigyelés alatt állnak.

A fiatal egyetemista Instagram-oldalán mindössze egy bejegyzés van, ám 207 követője, köztük jó néhány arab, török, egyéb iszlamista, valamint 521 Insta-oldalt követ, köztük nagyon sok iszlamista közösség vagy éppen iszlám hitű ember oldalát. V. Kende Instra-oldaláról tudjuk, hogy radikalizálódása részeként muszlim nevet vett fel, és Hüsseyin Ziyad V. néven regisztrált. Hüsseyin/Kende Facebook-oldala azonban még beszédesebb.

Bejegyzései egyértelművé teszik, hogy mennyire vonzódik az iszlám, köztük a radikális iszlám eszméihez.

Hajdu Jánostól, a TEK főigazgatójától tudhatjuk, hogy a 21 éves, jól szituált családból jövő fiú felesküdött a hírhedt terrorista állam, az Iszlám Állam (ISIS) katonájává, és hajlandó lett volna öngyilkos merényletben meghalni is a szélsőséges eszméiért.

Eddig még nem került nyilvánosságra, hogy hol és mikor radikalizálódott annyira a 21 éves fiú, hogy kész lett volna a paradicsom és 72 szűz reményében meghalni öngyilkos merényletben. (Az iszlám hit szerint a „mártírhalált” haló férfiak jutalma a túlvilágon 72 szűz.) A fiú családja Kecskemét petőfivárosi kertes övezetében él, édesapja köztiszteletben álló ügyvéd.

Kende a helyi piarista gimnáziumban érettségizett, csendes, magának való fiúnak ismerték osztálytársai, akik szerint a „légynek sem tudna ártani” típus. Nagyon jó tanuló, gond nélkül felvételizett a BGE-re,

ahol tavaly március óta nagyrészt csak távoktatás zajlott, így Kende Kecskeméten, a családi házban gyakorlatilag minden idejét a számítógép előtt töltötte. Főleg a radikális iszlám szervezetek angol nyelvű oldalait követte, az Iszlám Állam katonáival (terroristáival) a dark web jelszóval védett oldalain is angolul kommunikált. Itt világosították fel egyebek mellett arról, hogy miből és főleg miként lehet szögekkel töltött csőbombát gyártani, amely óriási pusztítást tudna véghezvinni például a labdarúgó Eb budapesti mérkőzésein a nézők között.

Husseyin/Kende ügyvédje, Jován László szerint védence tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el, azaz hogy budapesti és vidéki tömegrendezvényeken tervezett terrortámadásokat, illetve gépjárművel tömegbe akart volna hajtani a Balatonnál. Ugyanakkor az ügyvéd nem vitatta a tőle lefoglalt elektronikus adathordozókon lévő adatokat, amelyek a hírek szerint bizonyítják a terrorcselekményekre való előkészületeket.

A TEK azonban például a csőbombával kapcsolatban nemcsak „csevegésekről” tud, amelyek a harcos mudzsahedinek és magyar követőjük között zajlott, hanem Husseyin/Kende már be is szerzett alkatrészeket a pokolgéphez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában