Hungary Helps

2022.03.31. 11:18

Szíriai püspök köszönte meg a magyar kormány üldözött keresztényeknek nyújtott segítségét

Armash Nalbandian, a Damaszkuszi Örmény Apostoli Egyházmegye püspöke megköszönte a magyar kormány üldözött keresztényeknek nyújtott segítségét csütörtökön Budapesten.

Angol nyelvű beszédében Armash Nalbandian azt mondta, azért érkezett, hogy közösen imádkozzanak, de azért is, hogy jelezze, milyen körülmények között élnek Szíriában tíz év háború után, gazdasági válság közepette.

Kifejezte háláját a magyar kormánynak az üldözött keresztények számára nyújtott segítségért. Ez a támogatás fontos nekik – nyomatékosította.

Armash Nalbandian azt mondta, hogy sokat szenvedtek, a megpróbáltatások rengeteg áldozatot követeltek. Most igyekeznek újraépíteni a lerombolt épületeiket: templomokat, iskolákat – tette hozzá.

Fő feladatának azt nevezte, hogy megőrizze a családok hitét, valamint hogy segítsen nekik a szülőföldjükön maradni.

Armash Nalbandian még több támogatást kért, hogy új programokat indíthassanak.

Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára közölte, hogy a Hungary Helps Program, Magyarország humanitárius segítségnyújtási programja öt éve indult, és azóta több mint ötven országban adott támogatást. Az elmúlt egy hónapban az ukrajnai háború áldozatainak segített, de mindvégig kiemelt kedvezményezettjei voltak a közel-keleti keresztények, akik az elmúlt évtizedekben súlyos üldöztetést szenvedtek el.

Azt mondta, azért fogadta Armash Nalbandiant, hogy áttekintsék az eddig elért eredményeiket. Magyarország a Hungary Helps Programon keresztül támogatta a szíriai örmény egyházakat, például bombatalálattal sújtott iskola újraépítésében és élelmiszer eljuttatásában – közölte Azbej Tristan.

Az államtitkár jelezte: áttekintették a közel-keleti keresztények helyzetét, a küzdelmet, amelyet azért folytatnak, hogy a háború és a keresztényüldözés közepette is meg tudjanak maradni őseik földjén.

Felmérték azt is, hogy az ukrajnai háború kigyűrűző gazdasági hatásai miként érintik a közel-keleti keresztényeket – fűzte hozzá.

A Hungary Helps Program az elmúlt öt évben több mint félmillió embernek nyújtott segítséget. Ennyi tragikus sorsot tett jobbá, vagy a magyar érdek és migrációpolitika szempontjából megközelítve ennyi esetben tette lehetővé, hogy emberek elvándorlás helyett a szülőföldön maradást vagy háborús helyzet után az oda való visszatérést válasszák – mondta Azbej Tristan.

 

Borítókép: Armash Nalbandian, a Damaszkuszi Örmény Apostoli Egyházmegye püspöke (k) és Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára (j) az államtitkárság kápolnájában 2022. március 31-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában