Nyomásgyakorlás

2023.02.03. 06:25

Kunhalmi Ágnes szerint az MSZP-s politikusok nem önként igazolnak Gyurcsányékhoz

Szokatlanul kemény hangnemben ment neki a Demokratikus Koalíciónak az MSZP társelnöke.

Kunhalmi Ágnes

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

– Sok polgármester jelzi azt a nyomásgyakorlást, hogy ha valaki nem akar a választásokon kétfrontos csatát vívni, ha nyugalmat akar maga körül, akkor bizony meg kell állapodni – mondta egy interjúban Kunhalmi Ágnes (MSZP) arról, hogy Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció egyre több ellenzéki, legutóbb pedig két újabb MSZP-s politikust igazolt le magához – írja a Magyar Nemzet.

Arra a kérdésre, hogy a DK zsarolja-e a polgármestereket, úgy reagált: ő csak azt mondja, amit a polgármesterek jeleztek neki, hogy meg kell kötni az alkukat más pártokkal.

Az MSZP-s átigazolások miatt a párt társelnöke a helyzetet keménynek nevezve kijelentette: nem lehet feláldozni a következő választásokat öncélúan egyetlen párt oltárán.

Vélhetően a Gyurcsány-pártba történő sorozatos átigazolások hatására az MSZP mindeközben elkezdett kampányolni még megmaradt polgármesterei, önkormányzati képviselői mellett. Ennek keretében Kunhalmi Ágnes csütörtökön személyesen látogatott el Pécsre, ahol a szocialisták helyi vezetőivel közösen biztosították Péterffy Attila polgármestert arról, hogy őt támogatják a 2024-es önkormányzati választásokon.

Kampányba kezdett az MSZP másik társelnöke, Komjáthi Imre is, aki az ATV-ben méltatta a párt szerinte markánsan baloldali értékrendet képviselő politikusait.

Komjáthi odaszúrt egyet az újabb előválasztást ellenző Gyurcsány Ferencéknek, mondván, ne a pártközpontokból mondják meg, hogy kinek és milyen konstellációban kell indulni.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában