Hunor-program

2023.08.08. 17:05

Űrhajósok a vízben: lezárult a túlélő kiképzés vízi része (videó)

A Holt-Tiszából való kiemeléssel zárult a Hunor-programba beválasztott négy űrhajósjelölt – Cserényi Gyula, Kapu Tibor, Schlégl Ádám és Szakály András – túlélő kiképzésének a vízi része Szolnokon, július végén.

MW

A visszatérésre gyakorolva, avagy űrhajósok a vízben

Forrás: Honvédelem.hu

Az egyhetes szárazföldi rész után – amely során az űrhajósjelöltek többek között tűzgyújtási, menedéképítési, valamint víz-és élelemszerzési ismeretekkel gazdagodtak – a háromnapos vízi kiképzésre az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál került sor.

Forrás: Honvédelem.hu

Miután a jelöltek tantermi foglalkozásokon elsajátították a vízbe érkezés, a vízben való mozgás, valamint a kimentéskor rájuk váró feladatok helyes végrehajtásának és a mentőeszközök, vagyis a mentőmellény és csónak használatának elméletét, először uszodai körülmények között szereztek gyakorlati tapasztalatot. Víz- és úszásbiztonságuk felmérése mellett próbára tették az űrhajósjelöltek koncentrációját is – írja a Honvédelem.hu

A feladatok során többek között megtanultak a víz alatt tájékozódni, illetve gyakorolták az úgynevezett pihentető úszást is. A tanultakról a Holt-Tiszában végrehajtott zárógyakorlatot jelentő élő vízből történő mentés, azaz a kiemelés során kellett számot adniuk.

Magyari Gábor, a Magyar Űrhajós Program repülésüzemi és képzési vezetője a kiképzés jelentősége kapcsán hangsúlyozta: az asztronauták kiküldetésükről való visszatértükkor vízre érkeznek, így a vízi mentés gyakorlatának elsajátítása rendkívül fontos az űrhajósjelöltek számára. 

Rendkívül hálásak vagyunk, illetve büszkék vagyunk arra, hogy a Magyar Honvédség lehetőséget adott ennek végrehajtására

– tette hozzá.

Dr. Nagy Klaudia Vivien űrorvos, a Hunor-program egészségügyi csoportjának vezetője a kiemeléskor szintén a Mi-17 típusú helikopter fedélzetén tartózkodott. Mint fogalmazott, az űrhajósok rendkívül nagy fizikai, és egészségükre potenciálisan veszélyes hatásoknak vannak kitéve az űrutazás során, beleértve az olyan műveleteket is, mint a visszatéréskor az óceánból való kimentés. 

Az egészségügyi kollegáknak is fontos, hogy minél több tapasztalatunk legyen arról, miként zajlanak ezek a műveletek a gyakorlatban. Hálásak vagyunk a Magyar Honvédségnek, hogy mi is részt vehettünk és gyakorolhattuk azt, amit majd élesben is meg kell tennünk

– nyomatékosította dr. Nagy Klaudia Vivien.

Forrás: Honvédelem.hu

A sikeres zárógyakorlat egyben a másfélhetes túlélő kiképzés végét is jelentette az űrhajósjelöltek számára, amellyel többéves felkészítésüknek egy újabb állomása zárult le számolt be róla a Honvédelem.hu.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában