Generációk

2023.11.17. 20:22

Csák János: Magyarország a nyugati civilizáció legcsaládbarátabb országa

A kultúráért és innovációért felelős miniszter mellett Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára is felszólalt pénteken Budapesten, a Generációk között – Nemzedékek együttműködése a társadalom lelki egészségéért című konferencián.

MW

Csák János kulturális és innovációs miniszter

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

Csák János kiemelte, a kormány munkája arra az alapvetésre épül, hogy „egyénenként porszemek vagyunk, akiket elfúj a szél”, ezért nem egyénekben, hanem közösségekben kell gondolkozni, főleg, hogy „a történelemben nem ismerünk olyan sikeres társadalomgazdasági modellt, amely nem a családokra épül”.

A kormány feladata, hogy békét és biztonságot teremtsen ahhoz, hogy az emberek ápolni tudják a kötődéseiket, és hagyja az állampolgárokat, hogy a saját szándékaik szerint gondoskodjanak magukról és szeretteikről

– fogalmazott a miniszter.

Ezért döntött úgy 2010-ben a kormány, hogy a források központosítása helyett minél több pénzt ad az embereknek, meghagyva nekik a döntés szabadságát, hogy mire költik el azt

 – mutatott rá Csák János.

Ismertetése szerint ennek a döntésnek az eredményeként a kirekesztettséggel veszélyeztett népesség aránya 13 év alatt 32 százalékról 20 százalék alá csökkent. 

Az emberek tehát képesek voltak magukat kiemelni a szegénységből – emelte ki a miniszter.

CSÁK János
Csák János kulturális és innovációs miniszter beszédet mond a Generációk között – Nemzedékek együttműködése a társadalom lelki egészségéért című konferencián a Bálna Budapestben 2023. november 17-én
Fotó: Hegedüs Róbert / Forrás:  MTI

Csák János azt mondta, a családok szemszögéből három dolog szükséges, hogy békében, biztonságban ápolhassák a kötődéseiket: otthonuk legyen, anyagi biztonságban élhessenek, és legyen döntési szabadságuk, hogy dolgoznak vagy otthon maradnak a gyerekeikkel.     

Úgy tűnik, hogy ez a családpolitika bevált, az emberek elfogadták, hiszen négyszer kapott kétharmados felhatalmazást a kormány

 – mutatott rá a miniszter. 

  Csák János szólt arról is, hogy

 a kormány családfogalmába nemcsak az anya és az apa számít bele, hanem a nagyszülők is, programjaik ezért minden generációt megcéloznak.

A miniszter megemlítette a demencia problémáját, amely betegségben a népesség 2,5 százaléka szenved, de a betegek családját is beleszámítva több mint egymillió ember érintett általa, ezért a kormánynak erre is oda kell figyelnie. 

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára azt hangoztatta, hogy a családokon keresztül az egész nemzetre gondolnak, így a családok támogatásán keresztül a nemzet is még erősebbé válhat

 A kormány egyaránt támogatja a fiatalokat, a családra vágyókat, a kisgyereket nevelőket és az időseket is, ezért a 2010-es családbarát fordulat óta olyan rendszert dolgoztak ki, amely a teljes életutat lefedi, és igyekszik az élet valamennyi felmerülő problémájára megoldást kínálni

 – emelte ki az államtitkár.

A legfontosabb célkitűzés, hogy a vágyott gyerekek megszülessenek, a nemzet ugyanis akkor tud megmaradni, ha távozó honfitársaink helye nem marad betöltetlen

 – fogalmazott Hornung Ágnes.

HORNUNG Ágnes
Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára 
Fotó: Hegedüs Róbert / Forrás: MTI

Az államtitkár rámutatott, hogy 

számos európai országban azonban nem születik elég gyerek,

 a népességfogyás megállítására pedig különböző válaszokat adnak az országok: Európa kormányainak jelentős része a migrációban látja a választ annak ellenére, hogy az bevándorlók első generációjának integrálása sem volt sikeres, a magyar kormány viszont úgy határozott, hogy a demográfiai problémát önerőből, a nemzeti határokon belül oldja meg.     

Ennek érdekében első lépésként helyre kellett állítani a családok társadalmi megbecsülését, ma pedig már nem is születnek döntések a családok igényeinek figyelembe vétele nélkül, aminek köszönhetően mostanra már több mint 30 féle támogatási formát kínálnak

 – mondta Hornung Ágnes.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a kormány politikája alapvetően a munka és a magánélet összehangolásának, az anyagi biztonság megteremtésének és a saját otthon létrehozásának támogatására épül, a jövőben azonban negyedik fontos területként megjelenik majd a családok testi-lelki-szellemi egészségének megőrzése is. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában