Pályázati pénz állhat a házhoz

Nyíregyháza – A helyi cégek különböző fejlesztési forrásokhoz is juthatnak.

A PRIMOM Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány és a Széchenyi Programiroda szerdán közös tájékoztató fórumot rendezett Nyíregyházán, a Váci Mihály úti inkubátorházban. Az érdeklődők naprakész információt szerezhettek a most futó GINOP-os pályázatokról, melyek többek közt a kis- és középvállalkozások piacra jutását, forrásigénylését támogatják.

Elsőként Jászai Menyhért, köszöntötte a vendégeket, Nyíregyháza alpolgármestere kiemelte: helyi szinten javult a foglalkoztatottság, ebben a helyi kis- és középvállalkozásoknak meghatározó szerepük van.

Tanácsok vállalkozásra szabva

Buzás László, a Széchenyi Programiroda regionális igazgatója a szervezet komplex szolgáltatásairól adott tájékoztatást. Kihangsúlyozta: a tanácsadóik nem csak egy-egy felhívás esetében adnak információt, hanem az optimális forrásösszetétel vállalkozásra szabott lehetőségeit is számba veszik.

– Kollégáink a megvalósítás egyes szakaszaiban, akár az ellenőrzési fázisban is segítik támogató jelenlétükkel a régió gazdálkodó szervezetek sikereit – emelte ki Buzás László. Hagymási János a felhívások közül az élelmiszer-ipari komplex beruházási pályázatot emelte ki. Mint elhangzott: ezt 50 százalékos támogatásintenzitással és 50 százalékos hitelbiztosításával kaphatják meg a vállalkozások, mégpedig rendkívül alacsony, 1 százalékos kamattal.

– Az energiahatékonyság növelésére a közeljövőben új kiírás várható, 50 százalékos támogatásintenzitással komplex épületenergetikai fejlesztéseket valósíthatnak meg a sikeresen pályázók – mondta a szerdai konferencián Hagymási János.

Kis értékű eszközök

– A gyakornoki program továbbra is 100 százalékos támogatás mellett vehető igénybe. A projektben a 3 millió forintot is meghaladhatja az elnyert összeg, melyből a 25 év alatti, pályakezdő alkalmazott munkabére mellett a helyi koordinátor, valamint a kis értékű munkaeszközök beszerzése is finanszírozható – tájékoztatta a jelenlévőket Dudás Linda, a Széchenyi Programiroda tanácsadója.

Az Országos Mikrohitel Programot részleteiről Hargitainé Tolnai Andrea, a PRIMOM Alapítvány mikrohitel igazgatója beszélt. Kiemelte, hogy azon vállalkozások számára is hozzáférhető az akár 10 millió forintos forrás, akik most kezdték a tevékenységüket vagy valamilyen okból nem kaphatnak hitelt egyetlen banktól sem. A mikrohitel kiszámítható, fix kamatozású, tehát az igénylők számára az előírt feltételek megléte esetén nem jár rejtett költségekkel és gyorsan rendelkezésre is áll.

KM-TG








hirdetés