Sallaiék bűvös tizenegyese

Sallai Roland
Sallai Roland
Kemecse – Kedélyes nosztalgiázás a kemecsei pályaavatón a volt válogatott hátvéddel.


Sok évet letagadhatna a korából az 56 esztendős Sallai Sándor, aki a parlamenti együttes vendégjátékosaként cikázott és cicázott a vadonatúj kemecsei műfüves pályán. Lipők Sándor polgármester meghívására érkezett a Magyar Zoltán menedzser által összeállított csapat (esetünkben Magyar-válogatott), ahol a Kicsiként ismert és elismert jobbhátvéd ezúttal is piros-fehér-zöld dresszben pompázott. Nagy idők nagy tanúja, hiszen ott lehetett két világbajnokságon, és bár hazai szinten csak a Debrecen és a Bp. Honvéd játékosa volt, Nyíregyházáról is őriz kellemes emlékeket.

Meccsek Moldvánék ellen

– Manapság már egészen más a színezete mondjuk egy Loki–Szpari párharcnak, hiszen egyelőre két osztály választja el a két együttest. Akkoriban a hurkás–tirpák párharc tényleg vérbeli presztízst jelentett a pályán és a szurkolók körében egyaránt. Emlékszem, hogy milyen csatákat vívtunk Moldván Miklósékkal telt ház előtt. Kellemes élményeket őrzök a rivalizálásról, mivel többnyire mi nyertünk – mosolyodott el a korábbi válogatott játékos, aki mostanság a vezetékneve miatt került reflektorfénybe. A Sallai név ugyanis jól cseng a Storck-féle nemzeti alakulatban is.

– Hátborzongató volt, ahogy bemutatkozott az unokaöcsém, Roland a válogatottban Elefántcsontpart ellen. Fel is hívtam a fateromat, és megbeszéltük: Roli ugyanúgy 11-es mezben lépett pályára, mint én anno, 1981-ben Románia ellen, amikor Mészöly Kálmán a bukaresti vb-selejtezőn bedobott a mély vízbe, ahol Iordanescut kellett fognom. Mivel gól nélküli döntetlen lett az eredmény, úgy érzem, sikerült teljesítenem a küldetésemet. Roliról annyit: ő tényleg az anyatejjel szívta magába a sportág szeretetét. Tibi öcsém elvált, és amíg edzett, a kisfiát letette a pálya közepére, tehát jóformán ott nőtt fel. Úgy ismerem, mint a tenyeremet. Mindent tud a labdával, olyan, mint egy freestyle-os. Túlzás nélkül állítom: az unokaöcsém zseni, aki nagyon sokra viszi még. Tizenhat évesen, második NB I-es meccsén a Puskás Akadémia játékosaként gólt rúgott a Ferencváros ellen.

Éhesek a sikerre

Sallai Sándor már nagyon várja a június 10-én kezdődő franciaországi Európa-bajnokságot.

– Egy ilyen tornán bármi előfordulhat. Ha a három meccs­ből egyet megnyerünk, akár továbbjuthatunk a csoportból. Az osztrákok és az izlandiak ellen lehet keresnivalónk, a portugálok kétségkívül jobbak nálunk. Lám, a norvégok lenéztek bennünket, és a két mérkőzés alapján rászolgáltunk az Eb-részvételre. Tisztában vagyok a csapatunk hiányosságaival, korlátaival, de az is látszik, hogy nagyon éhesek a sikerre. Ha ez a mentalitás némi szerencsével párosul, túlélhetjük a csoportkört – fogadkozott a legendás futballista, akit körülrajongtak a vendégszerető kemecseiek.

KM-LTL








hirdetés